Tihanyi kirándulás ürgékkel és kilátóval

Szégyen vagy nem nekünk a Balaton az esetek kb 95%-ban egyenlő Balatonföldvárral. Sajnos csak ritkán keresünk/találunk rá alkalmat ott tartózkodásunk során, hogy felfedezzünk más helyeket is. Nagyjából 2-3 éve tervezgettem már például azt is, hogy elmehetnénk egyszer Tihanyba, de az időjárás valahogy mindig úgy alakult eddig, hogy semmi kedvünk nem volt a strandon fetrengés helyett a városnézéshez… Idén viszont úgy hozta a sors egy júliusi napon, hogy tökéletes kiránduló időre ébredtünk erős széllel, de meleg idővel, így eljutottunk végre az északi part félszigetére, Tihanyba, a Balaton csodás kis ékszerdobozába.

Földvárról legegyszerűbb és leggyorsabb út a vízen át vezet Tihanyba. A kb 2 km-re lévő Szántódi révből indul a komp, ami mindössze 8 perc alatt át is ér a túlpartra. Hivatalon félóránként járnak a kompok menetidő szerint, de szerencsére amikor nagy a forgalom pörgetik a járatokat és ahogy megteik a hajó, el is indul. A kompon díjat kell fizetni az autóért és az autóban utazó személyek után is: 2020. évben esetünkben 2 főre ez 1.900 Ft (személyautó) + 2*800 =1.600 Ft (2 fő teljesírú jegy) összesen 3.500 Ft egy út ára. Ami olcsónak ugyan nem mondható, de nem is tragikus, a megspórolt időért szerintem megéri.

A kirándulás előtt utánanéztem a neten hol lenne célszerű leparkolni az autót, és  találtam is egy szuper ingyenes parkolót a Belső tó partján. Így a komp megállóból egyből erre felé vettük az irányt, és ha már itt álltunk meg a Belső tó felfedezésével kezdtük Tihanyi kalandunkat. Pár héttel korábban láttam egy ismertető filmet arról, hogy Magyarországon itt a legtöbb ürge a sikeres betelepítéseknek  köszönhetően, így nem volt kérdéses, hogy egyből indultunk is a szürke marha legelőhöz, hogy szemügyre vegyük a édes kis rágcsálókat, akik tényleg nagyon-nagyon sokan voltak. 

Szürkemarha legelő a Belső-tó partján, az ürge birodalom.

A magyar szürke szarvasmarha vagy magyar szürkemarha a Magyarországon őshonos, törvényileg védett háziállatok egyike. Valódi hungarikum, amely szépségével, szilajságával, őserőt sejtető impozáns megjelenésével az Alföld világszerte ismert jellegzetességeihez tartozik. A fajta létszáma a mélypontját az 1960-as években érte el, azóta egyre emelkedik. A Nyugat-Európában megjelenő kergemarhakór miatt felértékelődött a csak természetes, növényi eredetű táplálékot fogyasztó, garantáltan BSE-mentes szürke marha húsa, amely az állat lassúbb növekedése miatt tömörebb és tartalmasabb az egyéb eredetű marhahúsoknál. A szürke marha kereskedelmi értékén kívül is nagy szerepet játszott a mindennapi életben, sajátosan épült be a paraszti termelés rendjébe. Csontjából enyvet főztek, a drága viaszgyertya helyett a paraszti háztartásokban marhafaggyúból készült gyertyával világítottak. A pásztorok több évszázados eljárással tartósították a húsát: az apróra vágott húst nagyon sós vízben megfőzték, majd kiterítették és megszárították, s szellős vászontarisznyában tárolták. 

/ forrás - Wikipedia /

Fürge ürgék :)

Az állat hossza 18–24 centiméter, farokhossza 4–9 centiméter és testtömege 170–430 gramm. Ez a patkány nagyságú állat úgy néz ki, mintha a mormota kicsinyített mása lenne. Bundája felül szürkéssárga és kissé pettyes. Hasa sárgás, a torokrésze fehér. Bundája puha, de nagyon vékony és ezért szinte tüskésnek hat. A rövid farkat sűrű szőrzet borítja, a vége sötétebb. Szeme nagy, sötét és oldalt ül, hogy az állat körbelásson. Füle kicsi, épphogy kilátszik bundájából. Az erős, ügyes mellső láb ideális ásáshoz, és táplálkozáskor az állat meg tudja fogni vele az élelmet. Gyakran felágaskodik, futás közben pedig rövid farkát égnek emeli. Figyelmeztető hangja éles füttyentés. Mikor elégedett, lágyan dörmög, vagy trillázó hangot ad. Veszély esetén villámgyorsan eltűnik földbe ásott járataiban. 

/ forrás - Wikipedia /

Miután úgy érzetük kellő időt töltöttünk az ürgék megfigyelésével elindultunk a Belső tó felfedezésére. Rettenetesen belopta magát a szívembe ez a mesébe illő idilli vidék a hangulatos tóparttal, a rengeteg zölddel, sással, a kilátással a nyüzsgő apátságra, és az Őrtoron-kilátóra. Tettünk hát egy jó nagy sétát a tó körül és a levendulás mellett elhaladva érkeztünk vissza a "civilizációba". 

távolban az Őrtorony-kilátó

Sajnos a levendula nagy része már le volt aratva, de kaptunk egy kis ízelítőt belőle hogy szüretelik lombvágóval a tengernyi lila virágot a tó partján. Sajnos teljes pompájában nem láthattuk a levendulást, de azt kell hogy mondjam szerintem közel sem lehet akkor sem olyan szép mint a Kőröshegyi levendulás. Persze lehet csak az elfogultság beszél belőlem. :)

A Belső tó mellett töltött idilli nyugalomból feléledve indultunk el az apátság irányába, ahol úgy sejtettük már jóval nagyobb tömeggel kell majd megküzdenünk. Félelmeink sajnos nem voltak alaptalanok... Az apátságnál szinte moccanni sem lehetett annyi turista volt a tökéletes kirándulóidőnek köszönhetően. Mindenki a párkánynál tobzódott és próbálta elkészíteni a "tökéletes tihanyi családi képet" háttérben a Balatonnal. Meg sem próbálkoztunk inkább ezzel a mutatvánnyal, hanem inkább egy kis nézelődés után indultunk is tovább egy kis sétára a környéken, hátha ott jobban eloszlik a tengernyi ember. A tömegnek köszönhetően még attól is elment a kedvünk, hogy kipróbáljuk a híres Apátsági Rege Cukrászdát, vagy az Echo Éttermet. 

Természetesen Tihanyban sem hagytam ki a "helyi" kézműves sört, a STARI Visszhangost, ami itt mi más is lehetne, mint egy levendulás sörkülönlegsség. Nos hátast nem dobtam tőle, de kellemes volt az összhatás.

Megcsodáltuk még egyszer a távolból az apátságot, a Tihanyi Visszhang környékéről aztán elindultunk lefelé egy néptelen kis hátsó úton a part felé.

A parton végigsétálva visszagyalogoltunk az autóhoz és a Belső-tó partján lévő irtó cuki Kotyogós kávéterasz kávézóban töltöttük fel az energia raktárainkat. Igazán hangulatos kis hely a kiülős kerttel,  kilátással a tóra és a belső enteriőrrel, nem utolsó sorban pedig még a kávé és a limonádé is nagyon finom. Jól esett kicsit megpihenni itt a csendben a nyüzsgő apátsági látogatás után. 

Miután kisziesztáztuk magunkat felkerekedtünk, hogy elautózzunk a félsziget másik oldalán található Sajkodra, hogy meghódítsuk az Őrtorony-kilátót, mert bizony egy kirándulás nem lehet kirándulás egy minimális kis túrázás nélkül. Az autót a Sajkodi Strand melletti fizetős parkolóban hagytuk, és innen indultunk el a kilátóhoz vezető erdei úton. Eleinte hűs árnyékot adó fák és lehagyatott nyaralók között vezetett az utunk hangos kabóca koncert közepette, amitől teljesen olyan érzésünk volt mintha épp a Horvát tengerparton töltenénk a nyaralásunkat. Az Apáti-hegy tetőre felérve és az erdős részt magunk mögött hagyva a kabócák csak még hangosabban zenéltek, és a táj is egyre jobban hasonlított a nagy melegnek és a a gyérebb növényzetnek köszönhetően Horvátországhoz. És úgy tűnik nem csak nekünk idézte ezt a tájat a környezet, mert mástól ugyanezt a jellemzést hallottam vissza. :)

A kilátóból pazar 360 fokos panoráma nyílk a Balatonpartra, a Külső és Belső tóra, az apátságra, a környező hegyoldalakra, de még a túlparton lévő Kőröshegyi völgyhídra is. Talán mondanom sem kell, hogy nagyon belpota magát a szívembe ez a  hely is. Itt sem volt tumultus, nyugalom és béke szigete ez a hely, mert gyanítom az átlag turisták általában csak az apátság környékéig jutnak el, és esznek egy sütit az Apátsági Rege cukrászdában.

Örülök, hogy sikerült végre beiktatnunk ezt a kirándulást és abban is biztos vagyok, hogy visszatérünk még, maradtak felfedezetlen helyek bőven. Most sajnos csak ennyi fért bele az időnkbe, de a jövőben ha újra felkerekedünk szeretnék még többet sétálni az elhagyatott dombokon a turistjelzéseket követve, és kiélvezni ennek a csodás tájnak minden szépségét.