Kőröshegyi levendula szüret

Mindig ámulattal csodálom a az ország különböző levendulásaiban készült képeket, és mivel Balatonföldváron általában többször is megfordulunk egy nyár alatt tavaly végre kerítettünk rá alkalmat, hogy egy hosszú hétvége alkalmával ellátogassunk végre a Kőröshegyi levendulásba egy levendulaszüretre.



Régóta terveztük már, hogy megnézzük végre a levendulást, amit 2012-ben alapítottak, de valahogy sosem úgy jött ki a lépés, hogy időt szakítsunk rá. A parton döglés valahogy mindig csábítóbb program volt a 30 fokban a tűző napon sétálgatásnál... :D Tavaly viszont már nem tágítottam és elmentünk június elején a francia levendula szüretre. A hely csodás, telis-tele katonás sorokba rendezett hatalmas levendula bokrokkal. Talán nem is baj, hogy csak tavaly jutottunk el, mert így volt idejük kellőképpen megnőniük a bokroknak. :)



A gazdaság Kőröshegyen, a Dózsa György útról a Flekken csárda mellett elkanyarodva, egy murvás út végén található. A látogatáshoz belépő (úgynevezett támogató) jegy vagy aratózsák/kosár vásárlása szükséges. Különféle méretű zacskók és kosarak közül választhatunk, amit aztán degeszre szedhetünk levendulával. A virágokat kizárólag ollóval szabad vágni, ami a helyszínen is vásárolható. Természetesen az is csinos lila, hogy jól mutasson az ember kezében az insta képeken.





A levendulát csak a meghatározott sorokból szabad szedni, fényképezkedni azonban bárhol szabadon lehet.






A dombtetőről pazar a kilátás, mesés panoráma nyílik a Balatonra és rálátni még a túlparton fekvő Tihanyra is.






























A szüret után arra is van lehetőségünk, hogy csodás csokrokat kössünk a leszedett virágokból, amikkel aztán kedvünkre dekorálhatjuk otthonunkat. Valamint többféle levendulás étel-ital különlegesség, dekorációs tárgy és kozmetikum közül is válogathatunk, de akár palántát is vehetünk. 










  

Ha egy lehetőségetek van rá ne a legnagyobb melegben, délben a tűző napsütésben válasszátok ezt a programot  (ahogy mi). De ha mégis erre vetemednétek gondoljatok rá, hogy sorok között nincs árnyék, készüljetek naptejjel, kalappal, elegendő folyadékkal óvjátok magatokat a leégéstől és hőgutától. :)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Instagram

Üdv a világomban! ( :

Timi vagyok, természetkedvelő, lelkes (amatőr) fényképezőgép kattogtató.
A blogon a férjemmel, a #keménymag-gal, valamint a Béres-Péceli Tátra túra teammel tett külföldi és belföldi utazásainkról, túráinkról, olvashattok képes élménybeszámolókat.
Ha tetszik amit itt találsz és szeretnél értesülni a friss posztokról itt tudsz feliratkozni. -->