A Kriván utáni nagyjából 2 hónapos pihenő után augusztus utolsó napján amolyan nyárzáró túrának ismét egy közel 2500 méteres csúcsot választottunk célpontnak. A kiszemelt "áldozat" pedig nem más volt, mint Lengyelország legmagasabb pontja, a 2499 méter magas Rysy, avagy a Tengerszem-csúcs.
Azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy a Tengerszeszem-csúcs az egyik legnépszerűbb úti célok közé tartozik a Magas Tátrában, csakúgy mint a Giewont és a Kriván. Amióta kicsit is elkezdett érdekelni ez a csodás Magashegység azóta dédelgetett álmom volt, hogy egyszer feljussak erre a csúcsra, aminek az az érdekessége, hogy a lengyel-szlovák határon magasodik, és mind a két országból megközelíthető. Mi a szlovák oldalról közelítettük meg, mert innen jóval egyszerűbb és kényelmesebb is a feljutás, kevesebb a szintemelkedés és a láncos részek is könnyebbek. Még nagyobb kihívás lett volna ha úgy szervezzük meg a túrát, hogy a lengyel oldalon ereszkedünk le, de az megmaradt egy újabb jövőbeli célnak...
Az elmúlt két hétben lezajlott alacsony és magas tátrai szerencsétlenségek, valamint a mostanában oly szeszélyes időjárás és a Kriváni élmények miatt kicsit vegyes érzelmekkel vágtam neki a túrának. De ezzel nem voltam egyedül, mindannyiunkban volt egy kis félsz, hogy ismét kapunk egy jó nagy zuhét a nyakunkba. Az meteorológia a mostanában szokásos forgatókönyvet ígérte szombatra is, délelőtt meleg napsütéses idő és délután 3-4 körül érkező vihar fellegek...
Az időjárás jelentésre való tekintettel megbeszéltük, hogy igyekszünk minél hamarabb felérni a csúcsra, hogy amire a rossz időt jósolják mi már a Poprádi tónál igyuk a jól megérdemelt korsó hideg sörünket. Nos bevallom őszintén én már a hét elején lemondtam arról, hogy fel fogunk jutni a csúcsra, és már annak a gondolatnak is nagyon örültem, ha a Poprádi tótól tovább tudunk menni, arról nem is beszélve, ha a Rysy menedékházat sikerül elérnünk. Aziránt sem voltam túl bizakodó, hogy háromra mi már a Poprádi tónál leszünk úgy, hogy megjártuk a csúcsot...
Mindenesetre 7-re megérkeztünk a Csorba tónál lévő parkolóba, és gyors összekészülés után 7:20 magasságában neki is vágtunk a túrának a Poprádi tóhoz vezető piros turistajelzésen. Mivel az idő, vagyis egészen pontosan az időjárás szorított minket, ezért elég tempós ütemben haladtunk, és 1 óra alatt értük el a Poprádi tónál lévő elágazást. Innen pedig megállás nélkül robogtunk is tovább a kék jelzésen a Menguszfalvi völgyben. A piros és kék jelzés elágazásánál letértünk a jobbra kanyarodó piros jelzésre, hogy az egyre ritkuló törpefenyők és csodás lila virágok kíséretében szerpentinezzünk fel a szép lassan egyre meredekebbé váló köves útvonalon a Békás-tavakhoz.
Mesés fényeket fogtunk ki a tavaknál és a kristálytiszta vízben tükröződő óriási hegycsúcsokban gyönyörködhettünk abban a pár perces pihenőben, amíg megálltunk pár képet készíteni a pazar látványról. A szusszanásnyi megálló után ismét felvettük a zakatoló tempót és a szürkés-zöldes sziklatengerrel a lábunk alatt kapaszkodtunk fel a Tátra legmagasabban fekvő menedékházához, a 2250 méteren található Hunfalvy-hágó alatti menedékházhoz.
Ahogy egyre feljebb kapaszkodtunk a sziklalépcsőkön úgy tárult szemünk elé a Békás tavak mögött magasodó lengén felhőbe burkolózott hegycsúcsok lélegzetelállító szépsége. A menedékház előtt nem sokkal található láncos szakasztól csak abból a szempontból tartottunk kicsit, hogy nehogy későn érkezzünk, és sokat kelljen sorba állnunk. A tempós haladásnak és az alig pár perces pihenőknek köszönhetően viszont sikerült időben elérnünk ezt a részt, és így nem a sorban várakozással ment el az időnk.
Amikor megpillantottam ezt a tibeti zászlófüzérrel ékesített kaput egyből kicsit új erőre kaptam, mert arra számítottam, hogy a menedékháznál végre jön egy kicsit nagyobb szusszanásnyi pihenő. Bevallom őszintén itt már kezdtem azért elég rendesen veszíteni az erőmből, és az éhség is kezdett úrrá lenni rajtam. Nem volt azonban megállás... Épp csak egy müzliszelet, és pár kép erejéig álltunk meg néhány percre a Szabad Rysy Királyság (Slobodné Královstvo Rysy) területén, és mentünk is tovább a csúcs felé. Nem is tudom mi tetszett a legjobban a menedékháznál, mert számomra minden olyan szürreális, ugyanakkor roppant szórakoztató volt. A buszmegálló tábla a semmi közepén, a pottyantós WC kilátással, a magassarkú tábla vagy pedig ez a vidáman lengedező tibeti zászlófüzéres kapu...
A menedékháztól már csak nagyjából 1 órás út választott el minket a csúcstól, amit a kopár sziklarengetegben kellett megtennünk. Ezek között a tekintélyes méretű sziklák között mindig az az érzésem, mintha az óriások földjén járnék, és csak egy jelentéktelen kisegér lennék a hatalmas kőrengeteg kellős közepén. A nyeregbe felérve már láthatóvá vált a végső célpont, a Tengerszem-csúcs, és a csipkés hegycsúcsokkal szegélyezett mesés panorámába is nyerhettünk egy kis betekintést, ami megadta az utolsó adreanalin löketet és motivációt az út hátralévő részéhez.
Egy idő után az út rendkívül szűken vezetett fel a meredek sziklafal oldalában, de itt már tényleg szinte karnyújtásnyi távolságnak tűnt a csúcs az eddig megtett úthoz képest. Itt már szinte teljesen megnyugodtam, eső és köd nélkül úsztuk meg a feljutást, és a menedékház is alig egy órányira van csak alattunk, ami szintén biztonságérzetet nyújtott. Délelőtt 11-kor értük el a csúcsot jelző követ, így kevesebb, mint négy óra alatt tettük meg a Csorba-tótól vezető körülbelül 10 km hosszú és közel 1200 méter szintemelkedést tartogató útvonalat, amit álmomban sem gondoltam volna. Az aprócska csúcs területen egyre sokasodó embermennyiség azonban elég illúzióromboló volt, alig lehetett olyan biztonságos pontot találni, ahonnan zavartalanul gyönyörködhettünk a 360 fokos panorámában mind Lengyelország és Szlovákia irányába.
Kivergődtünk azért egy viszonylag szép kilátással kecsegtető szélső részre, ami a lengyel oldalra nézett, és csodáltuk pár percig a panorámát. A szlovák oldal felől érkező baljós fellegek azonban gyorsan kedvünket szegték, hogy sokáig a csúcson időzzünk. Ezért pár csúcskép elkattintása után el is indultunk lefelé, nehogy itt érjen bennünket eső. Az út, amin feljöttünk már szinte alig látszódott a gyorsan ott termett ködtől, ezért óvatosan tapogatózva pókjárásban közlekedve indultunk el lefelé a sziklákon.
A nyereghez visszaérve kezdett kicsit tisztulni az idő, nagyjából mire leértünk természetesen kitisztult a csúcs is... De nem panaszkodom, mert most igazán kegyes volt hozzánk Fortuna, ami az időjárást, és a panorámát illeti, nem tejködben értem fel a csúcsra. Igazából jobban zavart a tömérdek mennyiségű ember, mint az a pár felhő, ami kitakart kicsit a látképből.
Miután visszatértünk a menedékházhoz én kiálltam a nem éppen rövid sort a nem mindennapi WC-hez... A mókás rajzokkal díszített pottyantós azt hiszem bátran kijelenthető, hogy a legszebb kilátással büszkélkedő mosdó a hegységben. Az eleje ugyanis plexiből készült, így ha van türelmünk kivárni a sort és merszünk hozzá, akkor teljes pompájában csodálhatjuk a lábunk előtt elterülő mesés panorámát miközben a dolgunkat végezzük. Bevallom őszintén nekem kicsit félelmetes volt, de mindenképpen felejthetetlen élmény.
A kitett szeles sziklán való hosszú sorban állás után viszont jól esett újra elindulni lefelé. Reggel óta a felhők kicsit átrendeződtek és a fények is más szögből estek be a völgybe, így egy talán még szebb oldalát csodálhattuk meg a Békás-tavaknak ereszkedés közben.
Amilyen gyorsan zakatoltunk fel a csúcsra olyan komótosra vettük az onnan való leereszkedést, amit én egy kicsit sem bántam, mert így volt alkalmunk alaposabban megcsodálni a mesés környezetet, a hatalmasra meredező csúcsokat, a tó vizét és a különféle méretű és alakú sziklákat. A tótól lefelé már mindenkinek csak a Poprádi tavi menedékház, a jéghideg sör és Kofola, valamint a meleg étel járt az eszében. Nekem legalábbis mindenképpen...
A frissítő, kávé, Kofola és almás rétes trió után tettünk még egy kis sétát a Poprádi tó körül is, mert ezt a csodát egyszerűen sosem lehet megunni, az ember mindig talál valami újabb kis részletet, amibe beleszerethet.
Az elmaradhatatlan csoportkép után pedig a mesevilágot a hátunk mögött hagyva fáradtan tértünk vissza parkolóba. Ismét egy fantasztikus túrát tudhatunk magunk mögött. Az ilyen napok után mindig teljesen feltöltődök energiával és nem tudok elég hálás lenni, hogy újra és újra átélhetem azt a csodát, ami a hegyek tudnak nyújtani. Most az időjárással is szerencsénk volt, bár azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy az esős, ködös Tátrának is megvan a maga varázsa. A Tengerszem csúcs sajnos, vagy nem a legnépszerűbb úti célok egyike, így jó időben a tömeg szinte elkerülhetetlen. Ez ellen nagyjából annyival védekezhetünk, hogy időben nekiindulunk a túrának és felfelé nem sokat időzünk, vagy hétvége helyett, ha van alkalmunk hétköznap túrázunk.
Jocó és Enikő virtuális Relive videója a túránkról:
 |
| Fotó Béres Attila |
Ahogy egyre feljebb kapaszkodtunk a sziklalépcsőkön úgy tárult szemünk elé a Békás tavak mögött magasodó lengén felhőbe burkolózott hegycsúcsok lélegzetelállító szépsége. A menedékház előtt nem sokkal található láncos szakasztól csak abból a szempontból tartottunk kicsit, hogy nehogy későn érkezzünk, és sokat kelljen sorba állnunk. A tempós haladásnak és az alig pár perces pihenőknek köszönhetően viszont sikerült időben elérnünk ezt a részt, és így nem a sorban várakozással ment el az időnk.
Amikor megpillantottam ezt a tibeti zászlófüzérrel ékesített kaput egyből kicsit új erőre kaptam, mert arra számítottam, hogy a menedékháznál végre jön egy kicsit nagyobb szusszanásnyi pihenő. Bevallom őszintén itt már kezdtem azért elég rendesen veszíteni az erőmből, és az éhség is kezdett úrrá lenni rajtam. Nem volt azonban megállás... Épp csak egy müzliszelet, és pár kép erejéig álltunk meg néhány percre a Szabad Rysy Királyság (Slobodné Královstvo Rysy) területén, és mentünk is tovább a csúcs felé. Nem is tudom mi tetszett a legjobban a menedékháznál, mert számomra minden olyan szürreális, ugyanakkor roppant szórakoztató volt. A buszmegálló tábla a semmi közepén, a pottyantós WC kilátással, a magassarkú tábla vagy pedig ez a vidáman lengedező tibeti zászlófüzéres kapu...
A menedékháztól már csak nagyjából 1 órás út választott el minket a csúcstól, amit a kopár sziklarengetegben kellett megtennünk. Ezek között a tekintélyes méretű sziklák között mindig az az érzésem, mintha az óriások földjén járnék, és csak egy jelentéktelen kisegér lennék a hatalmas kőrengeteg kellős közepén. A nyeregbe felérve már láthatóvá vált a végső célpont, a Tengerszem-csúcs, és a csipkés hegycsúcsokkal szegélyezett mesés panorámába is nyerhettünk egy kis betekintést, ami megadta az utolsó adreanalin löketet és motivációt az út hátralévő részéhez.
Egy idő után az út rendkívül szűken vezetett fel a meredek sziklafal oldalában, de itt már tényleg szinte karnyújtásnyi távolságnak tűnt a csúcs az eddig megtett úthoz képest. Itt már szinte teljesen megnyugodtam, eső és köd nélkül úsztuk meg a feljutást, és a menedékház is alig egy órányira van csak alattunk, ami szintén biztonságérzetet nyújtott. Délelőtt 11-kor értük el a csúcsot jelző követ, így kevesebb, mint négy óra alatt tettük meg a Csorba-tótól vezető körülbelül 10 km hosszú és közel 1200 méter szintemelkedést tartogató útvonalat, amit álmomban sem gondoltam volna. Az aprócska csúcs területen egyre sokasodó embermennyiség azonban elég illúzióromboló volt, alig lehetett olyan biztonságos pontot találni, ahonnan zavartalanul gyönyörködhettünk a 360 fokos panorámában mind Lengyelország és Szlovákia irányába.
Kivergődtünk azért egy viszonylag szép kilátással kecsegtető szélső részre, ami a lengyel oldalra nézett, és csodáltuk pár percig a panorámát. A szlovák oldal felől érkező baljós fellegek azonban gyorsan kedvünket szegték, hogy sokáig a csúcson időzzünk. Ezért pár csúcskép elkattintása után el is indultunk lefelé, nehogy itt érjen bennünket eső. Az út, amin feljöttünk már szinte alig látszódott a gyorsan ott termett ködtől, ezért óvatosan tapogatózva pókjárásban közlekedve indultunk el lefelé a sziklákon.
A nyereghez visszaérve kezdett kicsit tisztulni az idő, nagyjából mire leértünk természetesen kitisztult a csúcs is... De nem panaszkodom, mert most igazán kegyes volt hozzánk Fortuna, ami az időjárást, és a panorámát illeti, nem tejködben értem fel a csúcsra. Igazából jobban zavart a tömérdek mennyiségű ember, mint az a pár felhő, ami kitakart kicsit a látképből.
Miután visszatértünk a menedékházhoz én kiálltam a nem éppen rövid sort a nem mindennapi WC-hez... A mókás rajzokkal díszített pottyantós azt hiszem bátran kijelenthető, hogy a legszebb kilátással büszkélkedő mosdó a hegységben. Az eleje ugyanis plexiből készült, így ha van türelmünk kivárni a sort és merszünk hozzá, akkor teljes pompájában csodálhatjuk a lábunk előtt elterülő mesés panorámát miközben a dolgunkat végezzük. Bevallom őszintén nekem kicsit félelmetes volt, de mindenképpen felejthetetlen élmény.
A kitett szeles sziklán való hosszú sorban állás után viszont jól esett újra elindulni lefelé. Reggel óta a felhők kicsit átrendeződtek és a fények is más szögből estek be a völgybe, így egy talán még szebb oldalát csodálhattuk meg a Békás-tavaknak ereszkedés közben.
Amilyen gyorsan zakatoltunk fel a csúcsra olyan komótosra vettük az onnan való leereszkedést, amit én egy kicsit sem bántam, mert így volt alkalmunk alaposabban megcsodálni a mesés környezetet, a hatalmasra meredező csúcsokat, a tó vizét és a különféle méretű és alakú sziklákat. A tótól lefelé már mindenkinek csak a Poprádi tavi menedékház, a jéghideg sör és Kofola, valamint a meleg étel járt az eszében. Nekem legalábbis mindenképpen...
A frissítő, kávé, Kofola és almás rétes trió után tettünk még egy kis sétát a Poprádi tó körül is, mert ezt a csodát egyszerűen sosem lehet megunni, az ember mindig talál valami újabb kis részletet, amibe beleszerethet.
 |
| Fotó Béres Attila |
Az elmaradhatatlan csoportkép után pedig a mesevilágot a hátunk mögött hagyva fáradtan tértünk vissza parkolóba. Ismét egy fantasztikus túrát tudhatunk magunk mögött. Az ilyen napok után mindig teljesen feltöltődök energiával és nem tudok elég hálás lenni, hogy újra és újra átélhetem azt a csodát, ami a hegyek tudnak nyújtani. Most az időjárással is szerencsénk volt, bár azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy az esős, ködös Tátrának is megvan a maga varázsa. A Tengerszem csúcs sajnos, vagy nem a legnépszerűbb úti célok egyike, így jó időben a tömeg szinte elkerülhetetlen. Ez ellen nagyjából annyival védekezhetünk, hogy időben nekiindulunk a túrának és felfelé nem sokat időzünk, vagy hétvége helyett, ha van alkalmunk hétköznap túrázunk.
A túra számszaki adatai:
A túra időtartama: felfelé közel 4 óra volt haladós tempóban az út, lefelé pedig 5 óra alatt értünk le. Összességében pedig 10 óra volt ez a csodás túra
A túra hossza: kb 21 km
Szintemelkedés: közel 1200 méter
Jocó és Enikő virtuális Relive videója a túránkról:
Relive 'Rysy csúcs ⛰️ 🥾 🎒 🗺️ 🧭 ☺️'
Nem mondanám, hogy könnyű kis túra volt a mostani mert amellett, hogy jelentős szintemelkedést tartalmaz rövidnek sem éppen mondható. Viszont minden egyes verejtékcsepp megérte mert az élmény, amit átélhettünk közben mindenért kárpótolt. Álmomban sem gondoltam volna, hogy 3 óra 40 perc alatt felérhetek a csúcsra, de a csapat motiválásának köszönhetően egész szép időt tudtunk menni. Persze lehet ez valakinek semmiség, de engem büszkeséggel töltött el, amikor rájöttem és kiszámoltam miért is fáradtam el annyira. :)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése