Téli Mátra M - Teljesítménytúra

Múlt hétvégén hosszú kihagyás után ismét teljesítménytúrára adtuk a fejünket. Ezúttal azonban nem a jól megszokott Bükkünkben, hanem a Mátrában próbáltuk ki magunkat a természetjárás ezen műfajában. A Téli Mátra Teljesítménytúra közel 30 éves múltra tekint vissza, ami a szervezés profizmusában is megmutatkozott, minden flottul ment, az online regisztráció, a helyszíni rajtlap felvétel, az időmérés, frissítések és ellenőrzőpontok... Az egyetlen kis nehézségünk a parkolással akadt a rengeteg nevező miatt. Mire mi megérkeztünk 9 óra körül már csak a főúton volt parkolóhely a hosszú-hosszú kocsisor végén a Mátrafüred településtáblát is bőven elhagyva.




Az M-es távot választottuk, ami kb 25 km-t és 1000 méter szintet jelentett aznapra. Ettől hosszabb túrára az ismeretlen terepen nem szívesen vállalkoztam volna, ez viszont tökéletesnek bizonyult. A szintidő 7 órában volt maximálva, így a fél 10-es indulásunkkal, még világosban kellett, hogy visszaérjünk a rendezvénynek helyet adó Erdészeti iskolába. A szervezés szerintem nagyon profi volt, alig pár perc alatt felvettük a vonalkódos rajtlapjainkat, és a szervezők a leolvasó segítségével egy pillanat alatt le is csippantották az itinerjeinket amikor készen álltunk az indulásra. Ilyen elektronikus időméréssel még nem is találkoztam, igaz nem sok teljesítmény túrán voltunk még, de kimagaslóan itt volt a legszervezettebb a lebonyolítás.



Az itiner és egyben igazoló lap rendkívül színvonalas volt, ilyen szép munkával még nem találkoztam teljesítménytúrán. Látszik, hogy itt sem sajnálták a szervezők a belefektetett energiát a produktumba, térkép, szintgrafikon, és részletes leírás is tartozott hozzá.


A Mátra számomra abszolút új terep volt, nem tudtam mire számítsak. Egy túrát leszámítva nem voltunk még itt nagyobb kiránduláson. Bár a szervezőket idézve "A teljesítménytúra nem kirándulás, hanem sport!". Az iskolától egy rövid ideig aszfaltos úton haladtunk a Z+ jelzést követve, majd a konferencia teremnél tértünk rá a Z- jelzésre, amit egészen Lajosházáig követtünk. 






Cserkő-bányánál tartottuk az első kisebb szusszanásnyi pihenőt. Szigorúan eleget téve az utasításnak:  "Haladj nagy sebességgel!". Nekem már az első fél órában sikerült egy csúszósabb kövön seggre ülnöm, így kíváncsian vártam mit tartogat még számomra a nap... 









Útközben rettenetesen tetszett nekem a rengeteg élénkzöld mohával borított rozsdaszínű avar alól kikandikáló kisebb-nagyobb szikla a fák tövében.


Lajosházán az ellenőrző állomás előtti kis hídon mindenki elkészítette a kötelező képet a befagyott patakról. Esküszöm szinte kivétel nélkül mindenki megállt itt lőni egy fotót... :D Rendkívül mókás volt ezt látni. Valamint az is, hogy az instagramon a #télimátra hastag alatt nézelődve is szinte mindenkinél szerepelt ez a kép... 




Az első ellenőrző és frissítő ponton egy szép piros almával és az első igazoló pecsétünkkel lettünk gazdabak. Innen a Z+ jelzést követtük a Nagy-völgyben és útközben többször is kereszteztük a patak folyását. Volt ahol mindenféle nehézség nélkül át tudtunk kelni a befagyott részen, de volt ahol fejtörést okozott a legalkalmasabb hely megtalálása. Volt például egy rész, ahol a víz felett átívelő kidőlt fákon egyensúlyozva keltünk át a túlpartra. Láttunk pár vízbe toccsanó és cipőt eláztató akciót is, de mi szerencsére szárazon megúsztuk az összes átkelést.







A Vörösmarty fogadó felé tartva a fárasztó kaptatón még a nap is kisütött, végre kicsit a ködpaplan felé értünk, ami nagyon hiányzott már az orrunkig alig látós szutyok idő után. 



A Vörösmarty fogadóban teával és nápolyival várták a megfáradt túrázókat a pontőrök. Mi is feltankoltunk innivalóval és édességgel is, hogy új erőre kapjunk a meredek emelkedő után. Látjátok a felső kép jobb alsó sarkában a két kutyust? Többször is találkoztunk velünk aznap, ők parkoltak le közvetlenül utánunk a fűúton, és többször oda-vissza "előzgettük" egymást némelyik szakaszon. A border collie elég csúnyán megtréfálta a gazdáját a túra során, de erről majd később mesélek... 



A Vörösmarty fogadót elhagyva ismét visszatért a szutyok ködös idő és a következő ellenőrző állomásig, a Pisztrángos-tóig a P+ jelzést követtük végig a sejtelmes erdőben. Ez a szakasz nem tartogatott komolyabb emelkedőket, így volt alkalmunk szusszanni egy kicsit közben.




A Pisztrángos-tó volt a kedvenc frissítő pontom... Itt ugyanis zsíros és lekváros kenyérrel vártak minket a pontőrök. Én nem szégyenlősködtem, kettőt is betoltam jó sok lila hagymával és sóval olyan jól esett. Itt viszonylag sokat időztünk, (volt talán 10 perc is!) végre volt alkalmam kicsit le is ülni, amit bevallok őszintén jól is esett használni. 




A kutyás lányokkal egyébként itt is összefutottunk, ők azok a piros kamásliban. :D



A Pisztrángos-tótól a K+ jelzést követtük felfelé a meredek hegyoldalban, és csak remélni tudtuk, hogy Kékestetőn végre egy kis napsütés és pazar kilátás vár majd minket. Számomra ez volt a túra legmegterhelőbb része. De az egyre ritkuló ködfátyol adott mindig újabb erőt, hogy felérjek végere a napsütésbe.




Kutyusok itt szinte végig mellettünk jöttek 



A ködfelhőből kiérve és leküzdve a meredek emelkedőt én már elhittem, hogy megpróbáltatásaimnak ezennel vége... És a az utolsó kanyarból Sötét-lápa nyeregbe felérve hangzott el a túra leghangosabb káromkodása, amikor megláttam, hogy ez csak a beetetés volt, és bőven van még a felfelé útból a K- jelzésen. A kilátás azért némiképp kárpótolt, és a szusszanási pihenő után összeszedtem magam és mentünk tovább végre legalább már napsütésben... 





Szerencsére nem volt már olyan sok hátra, és Kékes-tetőn újabb ellenőrzőpont és csodás kilátás fogadott minket szikrázó napsütéssel. Annyira tiszta volt az idő, hogy még a Tátrát is láthattuk a távolban, a habos fehér felhőpaplan felett. 




A csúcson ittunk a büfében egy kis szíverősítő és lélekmelengető vodkát,  elkészültek a kötelező csúcskő-fotók, és a maradék kávémat is megittam, hogy erőt adjon a hátralévő úthoz. Nagyjából 8 kilométer színtiszta ereszkedés várt ránk a hátralévő maximum 2 órában. Nem éreztük már különösebb kihívásnak ezt a szakaszt és szerencsére nem is volt az.





Nagyjából 2-3 km-t ereszkedtünk már, amikor egyszer csak elég zaklatott ábrázattal jött szembe velünk a border collie kutyus. Bevallom őszintén nekem már nem igazán dolgozta fel a fáradtságtól az agyam, hogy mi történhetett, de az uram egyből levágta, és próbálta megfogni a blükit, hogy ne jusson tovább, de sajnos nem sikerült neki. Nem telt bele 1 perc és meghallottuk a gazdáját, hogy hangos kiáltásokkal szólítgatja, és nagy léptekkel tart velünk szembe ő is. Szegény kutyu lemaradt tőlük, és mivel nem találta a gazdit elindult visszafelé a megtett úton... Szegény gazdája is elég zaklatott volt és fáradtnak is tűnt már, így kicsit aggódtunk a túra hátralévő részében értük... Szerencsére a túra végeztével találkoztunk újra a lányokkal és megtudtuk, hogy Kékestetőn sikerült összeszedni a kutyust, a szervezők hívták a bilétán lévő telefonszámot, és megőrizték a blökit amíg oda nem ért a gazdája. Respect a lányoknak, mert még ezzel a kb 5-6 km-es kitérővel is szintidőn belül értek be! Kerek 7:00 óra alatt. 



Lefelé végig a P-  jelézést követtük és nagyjából féltávnál várt még ránk az utolsó ellenőrző pont. Végül 6:43 alatt értünk célba, a 7 órás szintidőn belül. Így az oklevél, a célfalatok, hűtőmágnes mellé járt a kitűző is... :) A célban újra lecsippantották a szervezők a vonalkódokat és a gép automatikusan nyomtatta is az oklevelet minden adattal együtt! És mi kaptuk is a kis befutó ajándékcsomagunkat az oklevéllel együtt. Mi ez ha nem profizmus?


Nagyon jól esett végre beérni a célba, meginni a forró teát, és megenni a virslit. :D Ami nem esett jól az az autóhoz vezető még 1-1,5 km-es séta volt, na az már nem hiányzott, fáradt is voltam és be is sötétedett... Viszont örömteli módon a térdem nem fájdul meg lefelé! Csak másnap bírtam alig lábra állni. :D Hát nem tudom, még nem sikerült eldöntenem melyik a jobb verzió. 


A túra számszaki adatai:

A túra időtartama: 7 óra, gyors tempóban, kevés megállóval
A túra hossza: 25 km
Szintemelkedés: kb 1000 méter



Peti Strava linkje

Azt hiszem a profizmus ellenére ez a méretű rendezvény azt hiszem már inkább zavar a rengeteg ember miatt, minthogy szimpatikus legyen. 7 órán keresztül jóformán mást sem hallottam, mint a hátam mögött csattogó túrabotokat, és a nyakamba lihegő, loholó embereket. A túra így kicsit vesztett a varázsából, de ennek ellenére azért összességében jól éreztem magam. Mindenesetre azt hiszem maradok az itthoni kisebb teljesítménytúráknál, azok valahogy kedvesebbek voltak. :)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Instagram

Üdv a világomban! ( :

Timi vagyok, természetkedvelő, lelkes (amatőr) fényképezőgép kattogtató.
A blogon a férjemmel, a #keménymag-gal, valamint a Béres-Péceli Tátra túra teammel tett külföldi és belföldi utazásainkról, túráinkról, olvashattok képes élménybeszámolókat.
Ha tetszik amit itt találsz és szeretnél értesülni a friss posztokról itt tudsz feliratkozni. -->