Vannak posztok, amiknek nehéz megszületniük... Mint például ez a poszt is ilyen, szinte pontosan egy évvel a túra után ki is kerül a blogra. Tavaly február végén jártunk ugyanis a Halas tónál egy varázslatos téli túrán. Annak idején nagyon hideget jósoltak arra a bizonyos szombatra. Mínusz huszon fokokat ígért a meteorológia, így meleg ruhában nem volt hiány, előkerültek a sínadrágok, vastag sapkák és kesztyűk, na meg a hágóvasunkat is akkor avattuk fel emlékeim szerint...
A menetrend a szokásos volt, hajnali négykor találkozott a kis csapat Miskolcon, és Tamásnak na meg a 9 fős kisbusznak hála hipp-hopp kint is teremtünk a Tátra lábánál. Megvolt a szokásos megállónk Dobsinánál és természetesen az elengedhetetlen csoportkép is elkészült a jóllakott napközis csoportról.
A Halas-tóhoz vezető turistaút parkolójához (Palenica Białczanska) érve mindenki jó melegen beöltözött, és kezdetét is vehette a túra a téli mesevilágba. Tényleg nem volt túl meleg, de szerencsére közel sem volt olyan zord idő, mint amit jósoltak. Tisztán emlékszem, amikor a túra előtti hétvégén szaunázás után a medence partján üldögélve olvastam Attila üzenetét, miszerint "Extrém hideg lesz így mindenki alaposan öltözzön föl. Az alábbi előrejelzésben láthatjátok a valódi hőérzet - 35C fok körül is mozoghat majd." Ekkor mondta azt az én férjem, hogy "Hát hülye vagy te??? Nem megyünk sehova!!!"
A parkolóból elindulva szinte azonnal feltűnnek a láthatáron a több száz méterrel fölénk magasodó havas hegycsúcsok, és égig érő fenyőfák szegélyezik lépteinket a talpunk alatt ropogó friss hótakarón sétálva. A túra könnyű, még így hóban is. Igaz nem rövid, közel 10 km a tóhoz vezető út hossza végig a piros jelzésen, de a kis meredekségű útnak köszönhetően inkább csak hosszú, mint megterhelő.
A kényelmesek akár lovas szánnal is feljuthatnak szinte teljesen tóig. Én azonban nem ajánlom ezt a közlekedési eszközt, mert egyrészt drága, másrészt a túrázás pont a lényeglét veszti el, a természetben való sétát. Nem utolsó sorban pedig szegény lovakat is sajnálom, mert minden egyes méterért megküzdenek a nagy hidegben a csúszós havon a turistákkal dugig lévő szánt húzva.
Végig hóval borított enyhén emelkedő beton úton haladhatunk felfelé egészen a tóig, de ha ez nem lenne elég kihívás, akkor vannak szakaszok, amikkel az erdőn keresztül levághatjuk az út kanyarulatit. Itt viszont értelemszerűen meredekebb és némiképp fárasztóbb ösvényre számítsunk, mint a kényelmes betonút. Szerencsére hágóvassal tökéletesen járhatóak voltak ezek az edei ösvények is annak ellenére, hogy elég szépen le voltak fagyva a kövek.
A lovaskocsik a Hajfű tisztásig közlekednek, innen már mindenkinek a saját lábán kell megtenni a tóig hátrelévő utolsó kb 20 percet. Itt már tényleg nagyon vadregényes tájon járunk a fenyők égig érő óriások, és a hatalmas csúcsok is egyre közelebb kerülnek hozzánk. Már amikor látjuk őket... Nekünk aznap sajnos nem volt szerencsénk.
Nemsokára feltűnik a láthatáron a tó partján álló menedékház is, ami szinte mindig tele van turistákkal. Legalábbis mi akárhányszor jártunk eddig erre örültünk, ha találtunk egy talpalatnyi kis helyet, ahol le tudunk ülni pár percre melegedni. Ezen túra alkalmával például nem is jártunk sikerrel, így nagyjából azzal a lendülettel fordultunk is ki onnan, amivel betértünk. A tónál sajnos nagyon rossz idő fogadott minket, hideg szél, köd és szitáló hó, így nem igazán tudtuk élvezni a környező hegycsúcsok, például a tengerszem mesés panorámáját.
A menedékházban tett sikertelen kör után úgy döntöttünk nem időzünk fent sokáig a rossz időben, sétáltunk egyet a befagyott tavon, mert azt nyilván nem lehet kihagyni. De ezután elindultunk visszafelé a Hajfű tisztáson lévő menedékházba melegedni kicsit és bevárni azokat, akik voltak olyan elszántak, hogy belevágnak a Tengerszem tóhoz vezető nagyjából egy órás túrába. Mi ezt akkor kihagytuk, mert egyszer már voltunk fent, és ilyen időben sok értelmét nem láttuk, hogy feleslegesen fárasszuk magunkat a meredek kaptatóval azért, hogy semmi értékelhetőt ne lássunk.
A tópart tele volt vicces pofátlan kis madarakkal, fenyőszajkókkal, akik egészen konkrétan az ember kezéből is kivették a szendvicset, ha nem figyelt... Természetesen ez mindenkinek nagyon tetszett, ezért nem hessegettük el őket, sőt inkább bátorítottuk. Azonban a parkőr felhívta rá a figyelmünket, hogy nem szabad etetni az állatokat, mint azt az információs táblán is láthattuk! Természetesen mi észre sem vettük a vastag nagy betűkkel kiemelt mondatot... Így elszégyelltük magunkat és tovább is álltunk inkább.
Nos igen, jól gondoljátok az ott a befagyott, hóval borított tó, amin azok az apró hangyának tűnő emberek sétálnak keresztül. Véleményem szerint sokkal izgalmasabb ez a hely, amikor nincs befagyva a víz, és gyönyörködhetünk a türkiz színben játszó víztükörben, de kétségkívül nagyon mókás dolog keresztülsétálni egy tavon.
A túra számszaki adatai:
A túra időtartama: kb 6,5-7 óra volt egy nagyobb pihenőt beiktatva
A túra hossza: kb 18 km
Szintemelkedés: 400 méter
Ha egy könnyű, de nem túl rövid túrára vágytok, akkor bátran ajánlom nektek a Halas-tavat akár télen is, mer meseszép a környezet. Akár minden évszakban érdemes ide ellátogatni. Nekünk eddig az ősz és a tél volt meg. Remélem lesz alkalmam egyszer tavasszal vagy nyáron is visszatérni ide és igazán szép napsütéses időben gyönyörködni a festői látképben. Eddig sajnos mind a három alkalommal, amikor itt voltunk viszonylag rossz időt fogtunk ki, így nem volt még lehetőségünk teljes pompájában megcsodálni a tó környékét.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése