A hosszú hétvége nálunk sok esetben egyet jelent az utazással, amikor tehetjük elmegyünk valahova, hogy kiengedjük a fáradt gőzt. Most ősszel pedig nem másra, mint Erdélyre esett a választásunk. Mivel sokszor megjártuk már az esős, hideg idővel, ezért ezúttal rendhagyó módon csak utazás előtt pár nappal döntöttük el a meteorológiai előrejelzések alapján, hogy hova is menjünk... A november elsejei hétvégére keleti irányba voltak jósoltak kedvező a feltételeket, így Erdély felé indultunk, és az első megállónk Nagyvárad volt.
Kedden délután munka után indultunk, és pár óra alatt Nagyváradon is voltunk. Csak induláskor jöttünk rá azonban, hogy a határon átlépve elvesztünk egy órát, mivel Erdély más időzónába esik, mint kis hazánk. A kezdeti bosszankodáson túllépve nekivágtunk az útnak és mindössze három óra alatt meg is érkeztünk a szállásunkra. Aznap este viszont már csak pihentünk, mert másnapra korai kelést terveztünk.
A szálloda legfelső emeletén volt a szobánk, és a folyosó végén lévő erkélyről mesés volt a napfelkelte. Nagyjából fél óráig csodáltam a szinte percről percre változó égbolt színét. Varázslatos volt látni, ahogy a ködpárában úszó város felett színesedik az ég, és az izzó napkorong egyre feljebb kúszik a horizonton. Attól tekintsünk el, hogy sikerült magam kizárni, mert kívülről rossz volt a kilincs az ajtón... Még szerencse, hogy először egyedül mentem ki, mert nem tudom kit hívtunk volna, hogy engedjen be minket az erkélyről, ha mind a ketten kizáródunk...
A finom reggeli után nekivágtunk a város felfedezésének. Először a folyóparton sétáltunk egyet, figyeltük a hattyúkat etető nénit, és a portyára leső sirályokat, akik azon ügyeskedtek, hogy elmarjanak pár finom falatot a nagy madarak elől.
A folyóparti ösvény után a vár felé vettük az irányt, sétáltunk egyet a december 1-e parkban, majd a várudvarban. Mesés napsütéses időnk volt, nem túl novemberi... Nekem személy szerint ezzel nem volt problémám, inkább élveztem a meleg napsugarak simogatását az arcomon.
A várban tett séta után a főtér felé indultunk, ahol az volt a tervünk, hogy felmegyünk a városháza tornyába, és onnan csodáljuk meg a városra nyíló kilátást. Sajnos azonban a torony nem volt még nyitva. Legalább egy órát kellett volna várnunk hogy feljuthassunk, így inkább lemondtunk erről a programról és átkeltünk a folyó túlpartjára, hogy a Székesegyházat vegyük célba.
A Székesegyház parkjában való andalgás után a Petőfi Sándor parkon át tértünk vissza a belváros sétáló utcájára, ahol szerda délhez képest órási nyüzsgés volt. Tele voltak a kiülős helyek, mindenki ebédelt, kávézott, fagyizott... Így mi is beneveztünk egy-egy finom gombócra a szokatlan melegben, és a hideg édességet nyalogatva sétáltunk a Hotel felé.
Mivel egész sok időnk volt még aznap, ezért úgy döntöttünk hogy felsétálunk a Kálvária dombon lévő Gomba kilátóba is, hogy ott kávézzunk Kolozsvárra indulás előtt. A Google maps szerint vezet oda gyalogút a dombon keresztül, sőt messziről is úgy tűnik, és Uniós pályázatos tábla is hirdeti... Nos egy ideig tényleg vezet, de kb az út felénél úgy tűnt mintha valaki megunta volna a munkát és abbahagyta volna a térkövek lerakását. Így a domb felénél végül nem volt mit tennünk elindultunk toronyiránt felfelé és a fentről kapuval lezárt bejáratot megkerülve érkeztünk meg a kilátóhoz. Elég pazar kilátásban gyönyörködhettünk, amíg megálltunk szusszanni egyet, és ittunk egy finom cappuccinot.
Amikor kitaláltuk a programot nem gondoltam volna, hogy Nagyvárad ennyi elnyeri a tetszésemet, de igazán kellemesen csalódtam. Nagyon hangulatos az egész belváros, a vár, a székesegyház, és a sok park is. Kellemesen el lehet itt tölteni egy napot is sétálgatással, ebéddel, kávézással közben magunkba szippantva a megannyi szecessziós épületből áradó bájos hangulatot.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése