Amikor elindultunk a tavaszi olasz utunkra nem igazán volt még kialakult programtervünk, inkább csak halványan körvonalazódott programpontok, amiket szerettünk volna felkeresni az út során. Egy ilyen halovány pont volt Milánó is, amiről nem sok jót olvastunk az úti leírásokban, ráadásul a nemrég ott járt barátunk sem nyilatkozott róla úgy, mint ami különösebb izgalmas lenne. Ennek ellenére azért csak beiktattuk ezt az egynapos kirándulást is az utolsó napsütéses napunkra. Mivel valószínűleg előttem már ezer meg egy ember megírta a Milanó nevezetességeit bemutatót posztot, így én most mellőzném a város részletes bemutatását, inkább csak elmesélem mi merre jártunk, és mi tetszett jobban illetve kevésbé.
Eredetileg úgy terveztük, hogy Bergamoból vonattal utazunk Milánóba, de osztottunk, szoroztunk és arra jutottunk, hogy olcsóbbra jön ki az autópálya, a benzin és a parkolás egy külvárosi mélygarázsban, mint a két a vonatjegyünk Milánóig. Így szerda reggel autóval vágtunk neki a kirándulásnak, ami sokkal kényelmesebb volt, mint a szállásról korán reggel busszal elvergődni a vasútállomásra, vonatozni egy órát majd metrózni a belvárosig. Az autónkat egy külvárosi P+R garázsban hagytuk, és az amellett lévő metróállomáson a napijegyek megváltása után szálltunk fel a szerelvényre, ami egyenesen a Castello Sforzescohoz repített minket.
Én sosem hallottam még, hogy Milánóban lenne kastély is, úgy érzem nem tartozik a legnépszerűbb látnivalók közé, így nekünk természetesen első dolgunk volt ide jönni. Annak ellenére, hogy valószínűleg nem ez a legnagyobb látványosság azért elég sokan voltak itt is. A várfalakkal körülvett belső udvarra ingyenesen beléphetünk, és csak a kastélyépületekben helyet kapó különböző kiállításokra való belépésért kell fizetnünk. A kastély belső udvarai igazán hangulatosak, mi is itt fogyasztottuk el a tízórai péksüteményeinket, és sziesztáztunk kicsit a padon ülve napsütésben ahogy sokan mások is. A sok turista ellenére egész élvezhető volt a kastélyudvar, nekem kifejezetten tetszett, és plusz pont jár az ingyenes belépésért.
A kastély mögött kap helyett a Parco Sempione, Milánó egyik legnagyobb parkja, ami szintén nagyon belopta magát a szívembe, azt hiszem kijelenthetem, hogy számomra ez volt a legszimpatikusabb hely az egész nagyvárosban. Van itt minden, ami egy szép parkba kell, kedves tavacska, kacsák, teknősök, szobrok, rengeteg zöld fa, mesés gyep, virágok, sportpályák, vattacukor árus... Itt sem mondhatnám, hogy kevesen voltak, de a turisták mellett nagyon helyivel is találkoztunk, rengetegen sportoltak a jó időben, a friss levegőn a szabadban, futottak, kosaraztak, edzettek, de még jógáztak is a park kellős közepén.
A parkban található egy 108 méter torony is, a Torre Branca, amibe nagyon szerettem volna felmenni, és megcsodálni onnan a panorámát, de sajnos zárva volt, amikor ott jártunk, így ezt a program most kimaradt.
Mivel utazás előtt 1 nappal döntöttük a desztinációt, így esélyünk sem volt időpontot foglalni a Santa Maria delle Grazie templomba, hogy megnézzük Leonado da Vinci utolsó vacsora freskóját, de azért elsétáltunk a templomig és legalább kívülről megszemléljük azt.
Szerencsére egész sok más szép templom található a városban, így volt miből válogatnunk, hogy mit keressünk fel. A Chiesa di San Maurizio al Monastero Maggiore például egy ingyenesen látogatható templom telis-tele Bibliai történeteket ábrázoló freskókkal.
Miközben a Sant’Ambrogio-bazilikát kerestük elkeveredtünk a Szent Kereszt Katolikus Egyetemhez is, és azon keresztülvágva közelítettük meg a templomot. Az egyetem nagyon hangulatos volt a belső udvarral, és oszlopokkal körülvett kerengőjével, pár percre kicsit újra egyetemistának éreztem magamat, amíg ott sétáltunk.
Sant’Ambrogio-bazilika szintén ingyenesen látogatható, és az a kissé morbid helyzet állt elő, hogy pont egy temetés kellős közepébe csöppentünk, amikor beléptünk a templom kapuján. A gyászolókat viszont láthatóan egy cseppet sem zavarta, hogy több turista is nézelődik a templomban miközben ők éppen az elhunytat búcsúztatják.
Belefért a programba még a San Bernardino alle Ossa templom is, melynek fő látványossága, a jobb oldali kis kápolnában található osszárium. A belépés elvileg ingyenes, de kötelezően ajánlott némi apró (hozzájárulás) bedobása a bejárat mellett található perselybe. Kicsit bizarr és morbid talán még félelmetesnek is mondható a légkör, de nekem valahogy mindig nagyon tetszenek ezek a csontházak.
A nap legnagyobb látványossága természetesen a milánói aóm volt, a Dóm téren ahol elképesztően , de leginkább undorítóan sok ember volt. A templom mérete tényleg hatalmas, az épület pedig igazán mutatós, de engem valahogy nem sikerült annyira magával ragadnia valószínűleg a rengeteg turista miatt. Nem igazán jött át a hangulata, a nagy tömeg és hangzavar miatt, de gondolom egy kora reggeli időpontban jobban ki lehet élvezni a szépségét úgy, hogy tíz perc alatt nem mennek neki legalább hárman az embernek.
A téren található Galleria Vittorio Emanuele II szintén a legnépszerűbb látványosságok közé tartozik, ezért mi is engedtünk a kísértésnek és megnéztük "belülről" is. A legdrágább divatmárkák boltjai váltják egymást a fedett passzázs alatt, amikbe mi konkrétan bemenni sem mertünk, mert biztosan kinéztek volna minket valamennyiből. Szerencsére nem vágytam sem Gucci ruhára, Louis Vuitton táskára, vagy Prada cipőre így hamar túl tudtam magam tenni a sokkon, hogy milyen a legdrágább holmikkal teletömött fényűző üzletek sorakoznak egymás után. Azt elismerem, hogy maga az épület egyébként tényleg csodaszép, de az életérzésével nem igazán tudtam azonosulni.
A híres látványosságok, mint a nyüzsgő emberekkel teli Dómtér és épületei közel sem fogtak meg annyira, mint kieső utcákban lévő csodaszép épületek a rengeteg növénnyel, a díszes stukkókkal, hatalmas kőoszlopos erkélyekkel és a vibráló, élénk színű falakkal. Biztos én vagyok defektes, hogy nekem a két nevezetesség közötti utcán való sétálgatás jobban tetszett, mint mondjuk a Dóm tér, de hát kellenek az ilyen furcsa emberek is nem?
Összességében nem mondhatom, hogy Milánó ne lenne szép város, mert itt is megtaláltam a számomra leginkább tetsző helyeket, pl a kastélykertet, vagy a hangulatos lakóépületekkel szegélyezett széles utcákat, de közel sem tetszett annyira, mint mondjuk Verona, vagy Bergamo a történelmi óvárosával. A múzeumkedvelők persze biztosan találnak maguknak több napra való látnivalót is, de nekünk elégnek bizonyult ez az egy nap is arra, hogy belekóstoljunk a divat fővárosának életérzésébe.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése