Idén tavasszal ismét Olaszország lett a célpontunk csakúgy, mint tavaly ilyenkor. A május elsejei plusz szabadnapot kihasználva vetettük bele magunkat Észak-Olaszország szépségeinek felfedezésébe. A tavalyi út során terveztünk fél napot Veronában tölteni hazafelé jövet, de szerencsére végül nem volt rá időnk így most majdnem két napban kiélvezhettük minden szépségét. A képek mennyiségéből is látszódni fog mennyire tetszett nekem ez a kedves kis város. Nem is tudom volt-e már ilyen hosszú poszt ennyire sok képpel...
Szombaton kora délután érkeztünk meg a külvárosban lévő szállásunkra, és egy kis frissítő után szálltunk is a belvárosba közlekedő buszra, hogy felfedezzük ennek a mesés városnak a kincseit. A szombat délutánt gyakorlatilag sikerült úgy eltöltenünk, hogy be sem tettük a lábunkat az óváros "falain belülre"...
Első célpontunk természetesen a dobtetőn álló Santuario della Nostra Signora di Lourdes templom volt. Gyalog sétáltunk fel a templomig a Szófia erőd érintésével, útközben természetesen alig találkoztunk 1-2 emberrel, így nekem nagyon szimpatikus kis séta volt.
A kilátás természetesen igazán pazar volt a templom teraszáról, de nem is vártam mást. Belátni innen az egész óvárost, a sok-sok tornyával és bordó tetős terrakotta épületeivel.
Visszafelé egy másik úton ereszkedtünk le a belvárosba, majd hirtelen ötlettől vezére iktattuk még be vacsora előtt A Castel san Peitrohoz tett sétát egy hátsó útról a kemping mellett elhaladva. Útközben egy kedves kis parkot is találtunk, ahonnan mesés kilátás nyílt az előzőleg felkeresett templomra.
A Castel san Pietro teraszáról csodás volt a naplemente, nem bántam meg, hogy az éhség ellenére feljöttünk még ide mielőtt megtömtük volna a pacakunkat. Lefelé Ponte Pietrától induló lépcsősoron hagytuk el a dombot.
Sötétedés előtt nem sokkal be is értünk a végre az óvárosba, ahol minden más épeszű ember kezdte volna a városnézést... De mivel mi szeretjük a szép kilátású helyeket, és a kevés embert, ezért kicsit sem bántam, hogy a szombat délutánt ilyen nyugisan töltöttünk a turisták által kevésbé felkapott útvonalakon. Aznap este már csak sétálgattunk kicsit a Piazza Brá környékén, majd hosszú keresgélés után megtaláltuk a valószínűleg lehető legrosszabb választást a vacsorára egy sarki pizzériában... Kicsit bosszankodtunk a drága pizzaszeletek és sör miatt, de azért jóízűen belapátoltuk, és örültünk, hogy nem kellett korgó gyomorral visszatérnünk a szállásra.
Másnap délelőtt ott folytattuk, ahol előző este abbahagytuk. A kiadós reggeli zápor után 11 körül elállt az eső, így a reggelit követően egy kis extra sziesztázás után térhettünk vissza Verona óvárosának meghódítására. A Piazza Brán szálltunk le a buszról és itt kezdtük az aznapi kiadós sétánkat. Szerencsére az időjárás nagyon kegyes volt hozzánk, mert mire beértünk az óvárosba, még a nap is kisütött.
Körbejártuk a teret, és az Arénát. Utóbbit viszont csak kívülről néztük meg, mert több leírásban is azt olvastam, hogy belülről nem túl érdekes, a belépőjegy ár-érték arányban nem a legjobb befektetés, és ez hiteles információnak is tűnt. Kívülről viszont tényleg nagyon mutatós maga az amfiteátrum a sok-sok boltívvel, és régi téglákkal.
A Piazza Brával szemközt lévő Palazzo della Gran Guardiába tévedtünk be mosdót keresve, ahol egy ingyenes textil kiállítással és vásárral találtuk szembe magunkat, amit ha már ott voltunk meg is néztünk. Amellett, hogy ingyenes volt a kiállítás további nagy plusz pont, hogy a mosdó is ingyenes volt az épületben...
A kiállítás után a Piazza delle Erbe és a Torre dei Lamberti felé vettük az irányt. Nagy kedvenceim a magas tornyok, mert mindig lenyűgöző kilátás tárul a szemünk elé ezekből az épületekből, így természetesen most sem maradhatott ki legalább egy torony a város látnivalói közül. A 84 méter magas építménybe lifttel is fel lehet menni, de mi nem meglepő módon a lépcsőket választottuk. Aki viszont nem ilyen mazoista, az szinte teljesen a torony legfelső szintjéig tud lifttel közlekedni. Felérve pazar látkép fogadott minket, ellátni innen egészen a lélegzetelállítóan szép havas hegycsúcsokig.
A toronyból leérve már kezdtünk egész éhesek lenni, így kerestünk egy szimpatikus kockás terítős éttermet (Tosca Cafè Bistrot) egy kicsit kiesőbb, nem túl forgalmas helyen és mi mást is ehettünk volna mint pizzát és tésztát egy-egy aperol spritz kíséretében. Az étel nagyon ízletes volt, a kiszolgálásra sem volt panaszunk, és a számla végösszege is kevésbé fájt, mint az előző esti pizzaszeletek a két üveg sörrel.
A Piazza dei Signorira keveredve kezdett kicsit elromlani az időjárás, és kaptunk egy újabb, de ezúttal jóval kedvesebb kis esőt a délutánra is. Ez azonban nem szegte kedvünket a város felfedezésében. Szerencsére amilyen gyorsan jött olyan gyorsan is ment a kéretlen eső, és folytathattuk tovább a programunkat.
Felkerestük természetesen Júlia erkélyét is, de egyikünket sem igazán hatotta meg ez a turistákkal zsúfolásig telt kis tér, amire a szintén nem túl izgalmas erkély néz. Fel nem mentünk, csak belső udvarról tekintettük meg a fent pózoló és fotózkodó turistákat.
Miután már kezdett elegünk lenni a nagy tömegből egy olyan célpontot választottunk, ami sosem okoz csalódást, ha egy kis nyugalomra vágyunk... Mire kiértünk a városi temetőbe a nap is csodásan kisütött, így napfürdőzve ejtőzhettünk a csodás temető egyik padján a madárcsicsergést hallgatva. Nekem ismét nagyon tetszett a temető, és az egyik kedvenc helyem lett Veronában is, ahogy Bolognában és Firenzében is volt.
A Ponte di Castelvecchiot majdnem kihagytuk a programból mondván, hogy á csak egy híd, és nincs már kedvünk elsétálni addig, délelőtt kellett volna, amikor arra kolbászoltunk. De mivel volt még időnk sötétedésig így végül csak vettük a fáradságot, és elsétáltunk ehhez a látnivalóhoz is. Örülök, hogy a férjem végül rábeszélt, hogy ha már itt vagyunk nézzük meg ezt is, mert szintén toplistás helyen végzett nálam a látnivalók között ez a csodás tégla épület, amiben nem győztem gyönyörködni.
A kiadós séta után egy bárban zártuk az estét egy-egy aperol spritzt kortyolgatva és a másnapi Garda tavi kirándulásunkat tervezgettük.
Összességében azt hiszem kijelenthetem, hogy Verona volt eddig a kedvenc Olasz városom azok közül, ahol tavaly és idén megfordultunk. Nem nagyon találtam olyan szegletét, ahol ne tetszett volna meg valami apró kis részlet, de azt hiszem ez a posztban lévő képek mennyiségéből is látszik... :) Ha tehetitek mindenképpen látogassatok el ide, és szánjatok rá minimum egy napot, hogy körbejárjátok.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése