Szerdán, Pisa felfedezése után La Speziába vettük az irányt az új szállásunkra, másnap ugyanis Cinque Terre várt ránk. Talán nem lep meg senkit, ha azt mondom ezt a napot vártam a legjobban az utazás során. Annyi képet láttam már ezekről a csodás tengerparti kis olasz falvakról, hogy nagyon szerettem volna már testközelből is megismerkedni velük. Este még tettünk egy nagy sétát La Speziában a kikötőnél, és feltérképeztük hova kell majd másnap reggel menni a vonathoz. Aztán igyekeztünk viszonylag hamar lefeküdni, mert hosszú és fárasztó, de izgalmakkal teli nap várt ránk csütörtökön.
Korán keltünk reggel (olyan 6 körül), hogy 8 órakor már a vonaton lehessünk. Több helyen is olvastam, hogy ez az a hely, ahol a kocsit jobb felejteni, és tömegközlekedést használni. Mivel a hajó roppant drága és nagyon kötött, buszról pedig nem olvastam túl sok jót, ezért mi a vonatozás mellett döntöttünk. Fejenként 16 euró volt a jegy, ami nem kevés, de állítólag még így is jobban kijön az ember, mintha mindenhol fizetne a parkolásért. Arról nem is beszélve, hogy az utak nem a legjobbak, és a parkolók messze fent vannak a hegyoldalban. Nem mellesleg a szállásadónk is ezt a közlekedési módot javasolta, így nyugodt szívvel vágtunk neki a vonatozásnak az öt kis falu földjére. La Speziából alig negyed órás (de lehet még annyi sem volt) utazás alatt értünk az első, legdélibb településre, Riomaggiore-ra. Gyorsan le is pattantunk a vonatról, és nagy izgalmakkal teli indultunk neki az első megállónk felfedésnek.
Mivel nem tudtuk pontosan merre is menjünk, ezért felfelé indultunk el. Mégis merre másfelé...?! És természetesen már itt ment a "hiszti", hogy hova hoztam én, és mennyit kell majd ma hegynek felfelé sétálni... Ennek az akciónak köszönhetően felülről ereszkedtünk vissza a tengerpartra, de mint utóbb kiderült a vonatállomásnál egy alagúton keresztül is átjöhettünk volna... Visszafelé erre mentünk már, de szerintem sokkal jobban jártunk, hogy "rossz irányba" indultunk, mert az az út sokkal izgalmasabb volt nem mellesleg tele csodaszép látnivalókkal.
Miután kibámészkodtuk magunkat megnéztük mikor megy a következő számunkra megfelelő vonat, és elindultunk vissza az állomáshoz (ezúttal az alagúton keresztül). Az eredeti tervünk az volt, hogy az első két település közötti szakaszt gyalog tesszük meg a szerelmesek ösvényén, de sajnos le volt zárva, így nagy bánatunkra (na lehet csak az enyémre) maradt a vonat. A második megálló nem más, mint Manarola. És azt hiszem mondhatom, hogy ez a legismertebb, és legtöbbet fényképezett település az öt közül. Szerintem mindenkinek megvan róla a kép, találkozott már vele legalább egyszer (ha nem kismilliószor) vele az interneten. Ha Cinque Terrét emlegetik valószínűleg mindenkinek erről a településről ugrik be a látkép az emlékezetébe (még ha nem is tudja, hogy ez az). És ezen nem is lehet csodálkozni, ugyanis tényleg ez a legimpozánsabb és legfotogénebb mind közül. Legalábbis szerény véleményem szerint mindenképpen.
Ott azon a szerpentinen kell elindulni felfelé, és körülbelül a második szint felénél van a "fotópont", ahonnan mindenki ellövi a kötelező selfit a színes házakkal a háttérben. Természetesen ez alól mi sem voltunk kivételek.
Majd a turisták nagy részével ellentétben mi még kalandoztunk kicsit a túraúton is, és nem ezen a szerpentinen sétáltunk vissza a kikötőhöz. Megkerültük a házakat a hegyen keresztül, és fentről ereszkedtünk vissza tengerpartra. Útközben volt szerencsénk még ettől is szebb kilátáshoz, pipacsokhoz, és egy most kapaszkodjatok meg! TEMETŐhöz is. :D Szeretem, hogy temető mindenhol van, és mindig olyan meghitt és nyugodt. :)
A kellemes séta után ismét kinéztük a megfelelő vonatot, amivel tovább tudtunk menni a harmadik megállóba, Cornigliába. Nos, ha választanom kellene az 5 falucska közül egyet, amit ki kellett volna hagyni, akkor ez lenne az. Azt hiszem ez tartogatta a legkevesebb meglepetést, ellenben a legtöbb lépcsőt is! Egy hosszú téglával kirakott kacskaringós lépcsősor vezet fel ugyanis a vonatsínektől a faluba. A kedves kis színes házikós utcákon kívül túl sok izgalmat nem tartogatott, ezért hogy ne mondhassuk azt, hogy hiába sétáltunk fel ide az egyik kis kávézó teraszán üldögélve ittunk egy jó kávét és ettünk egy finom sütit is.
Természetesen a maradék két települést sem hagytuk ki, de annyi kép készült, hogy úgy éreztem ez a nap megér két posztot is. Mert még valaki sokkot kap a rengeteg képtől. :) Ez is mutatja mennyi látnivaló van itt, és milyen izgalmas kis hely ez. Biztos vagyok benne, hogy több napra elegendő programot is lehet itt találni, de nekünk most maradt az egynapos rapid kirándulás. Ennek ellenére nem érzem úgy, hogy bármit is kihagytunk volna. A következő posztban pedig bemutatom nektek Vernazzát és Monterossot is...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése