#ezMiskolc - Az Avas szépségei

Tavaly tavasszal szerettem volna elkezdeni egy posztsorozatot szülővárosomról Miskolcról, és egy posztnyi fotósorozat el is készült a belvárosról, de valahogy azóta sem sikerült időt kerítenem rá, hogy posztot fabrikáljak a képekből ide a blogra... Most újra fellángolt ez az elhatározás, szóval következzenek most először a múlt hétvégi egészségügyi sétán lencsevégre kapott felvételek az Avas szépségeiről. 


Nagypénteken kompromisszumot kötöttem saját magammal és nem indultunk el túrázni, inkább csak nyakamba kaptam a gépet, és a szokásos kis itthoni körünknek vágtunk neki a csendes napsütötte délelőttön. Útközben azonban az útvonal kicsit módosult, és a Kálváriánál nem egyből az Avasi kilátó felé vettük az irányt, hanem tettünk egy kis kitérőt a csodás Avasi pincesorra is.

Kálvária


A pincesoron nagyjából 900 pince és borház található, melyek között nem ritka az akár 300-400 éves pinceüreg sem. A borházak nem ilyen régiek, az 1700-as években még csak minden tizedik pincéhez tartozott borház is. A legtöbb járat 10-20 méter hosszú, de nem ritkák a 50-100 méteres, vagy akár még ettől is hosszabb üregek sem.



A pincesor több részéről is pazar kilátás nyílik a belvárosra, így a Borangolás és a Fröccs fesztivál alkalmával egy-egy pohár finom bor mellett élvezhetjük Miskolc épületeinek látványát a macskaköves utcácskákon sétálgatva. 



Itt valószínűleg sikeresen besétáltunk valaki kertjébe... Mentségünkre szóljon, hogy nem volt kerítés sehol. Nem tudom más hogy van vele, de én szívesen elfogadnám ezt a kis teraszt... 















Polgármester Pince



Az Avas és egyben Miskolc talán legikonikusabb építménye azonban minden bizonnyal a kilátó, melyet 1963-ban építettek Hófer Miklós és Vörös György tervei alapján. A 72 méter magas tv-toronyból 180 fokos kilátás nyílik Miskolcra, és még a Bükköt is láthatjuk az első szinten lévő  teraszról. A felső zárt szinten pedig békeidőben tavasztól őszig kávézó üzemel.








Pár kép naplementében:




Kilátó presszó



És ha ennyi szépség még nem lett volna elég kiélveztük még a tavaszi napsütésben a szokásos kis útvonalunk természetközelségét is, és a fantasztikus virágillatba és a zöldülő fák ölelésébe burkolózva sétáltunk haza az Avas tetőn található parkon keresztül.











Ha kedvet kaptatok egy kellemes kis sétához a történelmi Avason, akkor a mi pontos útvonalunkat (amiket bemutatnak a fenti képek) az alábbi térképen vehetitek szemügyre.


Itt pedig egy tippet "körtúrára" a Népkerttől való indulva: 



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Instagram

Üdv a világomban! ( :

Timi vagyok, természetkedvelő, lelkes (amatőr) fényképezőgép kattogtató.
A blogon a férjemmel, a #keménymag-gal, valamint a Béres-Péceli Tátra túra teammel tett külföldi és belföldi utazásainkról, túráinkról, olvashattok képes élménybeszámolókat.
Ha tetszik amit itt találsz és szeretnél értesülni a friss posztokról itt tudsz feliratkozni. -->