Olasz körút II. - Bergamo látnivalói

Verona után a következő célpontunk a Garda-tó lett volna, azonban az időjárás közbeszólt, és a Garda-tóra szánt napot végül welnessezéssel voltunk kénytelenek tölteni. Sajnálom, hogy ki kellett hagyni a programból azt a mesés helyet, de igyekeztem a jó oldalát nézni, van miért visszamenni és hosszabb időt eltölteni ott... :) A veronai fürdőzés után rápihenve az út hátralevő részére meg sem álltunk egészen Bergamo csodás városáig, ami szintén nagy kedvenc lett az út során. 

Az előző napi nagy eső után Bergamoban sikerült igazán szép tavaszi időt kifognunk, így napsütésben sütkérezve fedezhettük fel az óváros minden kis szegletét egy átlagos keddi napon. A szállásunk mindössze 15-20 percnyi sétára volt az óvárosba vezető egyik kaputól, így még tömegközlekedést sem kellett igénybe vennünk a városnézéshez.

Már a kapun belépve teljesen elvarázsolt ez a kedves városrész a fényes kövekkel kirakott szűk utcáival, szép épületeivel és megannyi magas tornyával. Mivel nem volt aznapra tökéletesen megtervezett menetrendünk, csak célpontok amiket szerettünk volna megnézni a nap folyamán ezért gyors tanakodás után úgy döntöttünk, hogy reggeli torna gyanánt a város fölött magasodó San Vigillio várba sétálunk fel. A vár és várkert megközelíthető egyébként siklóvasúttal is, de mivel mindössze kb negyedórás út vezet fel ráadásul pazar kilátással, így mi maradtunk a gyaloglásnál. 

Sikló felső végállomása

A várba ingyenes a belépés, ami számomra meglepő, de persze örömteli volt. Igazán hangulatos maga a vár és a várkert is, akár órákat is el lehet itt időzni, miközben egy padon üldögélve élvezi az ember a mesés környezetet.

A várat magunk mögött hagyva visszatértünk a városba és az egyik kávézóban elfogyasztott unikornis (mi más) süti után felkerekedtünk, hogy a botanikus kertet is szemügyre vegyük, ami szintén ingyenes volt! Meglepően tapasztaltuk, hogy mennyi ingyenesen látogatható csodás hely van ebben a hamisíthatatlan olasz hangulatú óvárosban.

Nem túl nagy, ám annál hangulatosabb volt a kis kanyargó ösvényeivel és megannyi meseszép virággal tarkított botanikus kert, ami nem meglepő módon az egyik kedvencem lett, mivel rajtunk kívül konkrétan senki nem tartózkodott akkor ott. Ez mondjuk valószínűleg csak a szerencsén múlott, mivel mikor lefelé tartottunk már az ösvényeken épp egy nagyon hangos kisiskolás csoport közeledett a bejárat felé... 

A botanikus kertben tartott kellemes kis szieszta után a főtér felé vettük az irányt. Különféle butikokkal, pékségekkel és vendéglátóhelyekkel szegélyezett  szűk macskaköves utcákon kacskaringózva érkeztük a meg a szebbnél szebb épületekkel körbevett Piazza Vecchiára ahol már közel sem azzal a csenddel és nyugalommal találtuk szembe magunkat, mint amiben a kertben volt részünk.  

A Pallazzo Nuovo vagyis az új palota talapzatán emelkedő boltíves oszlopok árnyékában sokan üldögéltek és hűsöltek, hogy új erőt merítve folytathassák a városnézést. A főtér környékén összpontosul Bergamo legtöbb látnivalója, a Santa Maria Maggiore Bazilika, a Colleoni – kápolna, valamint a Bergamoi Dóm és a Keresztelőkápolna is. Így ezek felfedezésével folytattuk mi is a programot.

Természetesen itt sem maradhatott el a toronyba felmászós program, aminek a főszereplője jelen esetben a főtéren magasodó 52 méteres Torre Civica volt. A torony lifttel is megközelíthető, de mi itt is csakúgy mint Veronában a lépcsőkön sétáltunk fel a magasba, hogy onnan élvezhessük a páratlan 360 fokos panorámát.

A mesés látvány után úgy döntöttünk, hogy az estebéd elfogyasztása előtt még meglátogatjuk a Rocca erődöt, ami igazán mutatósnak tűnt a toronyból. Kevesebb, mint fél órás sétával elérhető az erőd a főtértől, és nem is érdemes kihagyni a programból ha itt járunk, mert nagyon hangulatos a robosztus várfalakkal, sok-sok zöldellő növénnyel és nem utolsó sorban a pazar panorámával. Ha még nem unjuk (de ugyan ki tudná megunni), akkor innen is megcsodálhatjuk a várat, a tetőrengeteg felé magasodó tornyokat és a távolban elterülő hegyeket.

Az erődből leérve már kellőképpen éhesek voltunk, mivel elmúlt már 4 óra is, így egy kis kitérőt beiktatva újra a főteret vettük célba, hogy keressünk egy kedvünkre való éttermet, ahol jól megtömhetjük korgó hasunkat valami finom tészta étellel, hogy pótoljuk az elhasznált energiánkat.

Nem volt szerencsénk a kiszemelt éteremmel kapcsolatban, ami a főtér sarkán lévő Albergio pizzéria volt, ugyanis épp ebéd és vacsora közötti időben sikerült érkeznünk, és közölték velünk, hogy nagyjából egy órát kell még várnunk, mert épp zárva vannak.  Nem estünk kétségbe, üldögéltünk kicsit mi is kicsit a könyvtár boltívei alatt, majd hogy elüssük a nyitásig hátralévő időt betértünk az étterem melletti Bar Floraba egy aperol spritzre és egy kávéra. Az étteremre egyébként megérte várni, mert a külső terasz igazán hangulatos, az ételek pedig ízletesek voltak és nem is túl drágák.

Miután újult erőre kaptunk úgy döntöttünk, hogy a naplementét a várból nézzük meg, mert az uti leírások ezt ajánlották. Így újra felbaktattunk a domb tetejére és egy padon üldögélve fürdőztünk a lemenő nap utolsó sugaraiban, hogy aztán kellemesen elfáradva és élményekkel tele térjünk vissza a szállásunkra.

Bergamo egy igazi kis ékszerdoboz, de teljesen más hangulata van, mint a nekem az út során szintén nagyon a szívembe férkőzött Veronának. Mind a két város mesés, és nem lehet betelni a látnivalók sokaságával, de Bergamo valahogy sokkal nyugodtabb volt, és az óváros kisebb méretének, és talán kevésbé felkapottságának köszönhetően a turista is mintha kevesebb lett volna. De lehet, hogy ez mindössze a hétköznapnak volt köszönhető.