Vasárnap délutáni Köpüs-kő mini túra

Az idei tavasz rendkívül aktívan telt túrázás szempontjából a karanténnak köszönhetően, a nyár azonban kicsit laposabb lett hol a tomboló hőségnek, hol a hétvégi esőzéseknek köszönhetően. Volt amikor több hetes kihagyás után jutottunk csak el 1-1 mini túrára, mert már jóformán fizikai tünetei voltak nálam a túra és természet mentességnek, a feszültségről nem is beszélve. 




Egy ilyen minitúránk vezetett Köpüs-kőre is egy vasárnapi ebéd után, ami úgy kellett már a lelkemnek 3 hét kihagyás után, mint egy falat kenyér. A szentléleki parkolóból indultunk a piros sáv, majd piros pont jelzést követve a Köpüs-forrás érintésével Köpüs-kőre. Köpüs forrástól már sajnos nincs jelzett turista út, de egy online térkép segítségével a kitaposott ösvényt követve könnyűszerrel oda lehet találni a sziklaszirthez. 


Bükk forrásai igazolópont - Köpüs-kő forrás

Télen is nagyon tetszett ez a hely, de most hogy tele volt a szirt szivárszínben pompázó vadvirágokkal, még inkább belépota magát a szívembe. Nem győztem gyönyörködni sem a pazar kilátásban, sem a mesés virágmezőben, ami fogadott minket amikor kiértünk.
















Távolban Magos-kő


Távolban a Bánkúti Nato radar



Nagy kedvencem lett ez a szirt is, biztos visszaterünk még ide más évszakokban is megcsodálni. Hogy legyen egy kis izgalom a visszaútban is nem egyszerűen az ide vezető úton tértünk vissza a parkolóba, hanem a Látó-kövek érintésével tettünk egy kis körtúrát, és megcsodáltuk onnan is mesés panorámát a Lázbérci víztározó irányába.

Bükk szirtjei igazolópont - Látókövek



Távolban a lázbérci víztározó

 A túra számszaki adatai:

A túra hossza: 5 km
A túra időtartama: kényelmes kirándulós tempóban nem több, mint 2,5 óra.
Szintemelkedés: kb 250 méter




Ha valami könnyen elérhető, nem zsúfolt és szép sziklaszirtre vágytok, és szeretitek az izgalmakat akkor bátran ajánlom Köpüs-kőt egy kellemes kis ebéd utáni kiruccanásra. :)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Instagram

Üdv a világomban! ( :

Timi vagyok, természetkedvelő, lelkes (amatőr) fényképezőgép kattogtató.
A blogon a férjemmel, a #keménymag-gal, valamint a Béres-Péceli Tátra túra teammel tett külföldi és belföldi utazásainkról, túráinkról, olvashattok képes élménybeszámolókat.
Ha tetszik amit itt találsz és szeretnél értesülni a friss posztokról itt tudsz feliratkozni. -->