Olasz körút III. - Comói tó

Mivel az olasz út során a Garda tavat nagy szívfájdalmunkra kénytelenek voltunk kihagyni a rossz időjárás miatt, ezért úgy döntöttünk, hogy a bergamoi tartózkodásunk alatt legalább a Comói-tavat felkeressük, hogy ne maradjon ki teljesen a "tó élmény".  Mindkettőnknek nagyon tetszett ez a kirándulás, örültünk, hogy beiktattuk az utazásba.

A Comói tavat autóval közelítettük meg Bergamoból, első célpontunk pedig a tó keleti partján fekvő Varenna volt. Ahogy kibukkantunk a kanyargó hegyvidéki útról megpillanthattuk a tavat, valamint a hófödte hegycsúcsokat, amik mesés látványt nyújtottak a meleg, napsütéses tavaszi időben.

Varenna központjában találtunk egy parkolóházat, ahol letettük az autót, és gyalogosan indultunk el felfedezni a várost. Hova máshova is vezethetett volna az utunk, mint a hegyoldalban magasodó várromhoz. A parkolóháztól még tovább haladva találtuk meg a várhoz vezető ösvényt, ami végig elég jól ki volt táblázva. Az úton szinte egész végig pazar kilátás nyílt a tóra, és két szusszanás között meg is álltunk megcsodálni azt.

A várban rengetegen voltak, de úgy sejtem az emberek nagy többsége nem a tópart felől közelítette meg az erdei ösvényen, hanem a közeli parkolóban álltak meg, és csak átsétáltak egy szűk kis utcán a bejáratig. Mi persze sosem az egyszerű módot szoktuk választani, és szerintem hangulatosabb is, ha a tópartról sétál fel az ember az erdei ösvényen, nem holmi közeli parkolóban áll meg. A belépőjegy megváltása után szemügyre vettük innen is a a tóra nyíló panorámát, és élveztük a napsütést, valamint próbáltunk nem tudomást venni a sok emberről.

Egy szuper teraszos rész is található a várkertben, ahol mindenki elkészítheti a tökéletes korláton üldögélős insta képét, miközben magába szívja a tó víztükrének csodás kék látványát. A zöld füves részen a terasz mögött különféle madarak voltak "kiállítva", mindegyik egy-egy kis emelvényhez volt láncolva, hogy ne tudjon elrepülni, ami bevallom őszintén nekem elég illúzióromboló volt, és nagyon sajnáltam szegényeket, hogy így egy helyben üldögélve kell tengetni a napjukat. 

Maga a vár, vagyis inkább ami megmaradt belőle, nem túl nagy, és elég romos, de maradt pár várfal, és egy klassz torony, aminek a tetejéről még szebb, ráadásul 360 fokos kilátás nyílik a tóra, és a hegycsúcsokra. Itt nem tud egyszerre túl sok ember tartózkodni, és elég toleránsnak is kell lenni azt hiszem a többiekkel, hogy mindenki kellőképpen kiélvezhesse a fent eltöltött időt, és odajusson minden irányból a kilátáshoz.

A vár körül több helyen is találkoztunk fura szellemszerű (szerintem) textilből és gipszből készült szobrokkal, amik számomra igazán tetszettek. Egyszerre voltak morbidak és szürreálisak, és valahogy kicsit sem illettek a környezetbe, de pont ettől néztek ki olyan jól.

A várat magunk mögött hagyva a másik irányban indultunk vissza a tópartra, ami szintén elég vadregényes volt a buja zöld növényzettel és kővel kirakott széles ösvénnyel. Mire visszaértünk az autók igencsak megsokasodtak, és egész nagy dugó alakult ki a parkolóhelyekért versengve. Mi még  szerencsére pont időben érkeztük, és elkerültük ezt a nagy forgalmat.

Lesétáltunk a kikötőbe is, hogy megnézzük a hajók menetrendjét, és az árakat, de végül arra jutottunk, hogy nem hajókázunk, mert viszonylag drága volt, és észak vagyis a hegyek felé nem is találtunk olyan jegytípust, ami megérte volna. Így most lemondtunk erről a programról, na meg a rohanásról és inkább kényelmesen ejtőztünk egyet a parton a napsütésben.

A hajókázást elengedve azért beiktattunk még egy kis kirándulást, ráböktünk a térképen egy szimpatikusnak tűnő templomra, a Piona apátságra, ami a tó majdnem teljesen északi részén található. Nem is kellett csalódnunk, a templom igazán szép környezetben fekszik, nem utolsó sorban egészen közel a hegyekhez. Mi természetesen itt sem a hivatalos parkolóban álltunk meg a templom mellett, mert nem tudtuk, hogy meddig lehet menni a kővel kirakott úton... Nagyjából 2 km-rel hamarabb parkoltunk lett az út mellett, és onnan sétáltunk a bejáratig, de nem bántuk meg, mert addig is gyönyörködhettünk a  csodás tájban.

A templom kertjében különféle színekben pompázó virágos bokrok is voltak, amik szerintem mesébe illő látványt nyújtottak a csodás napsütésben. Én személy szerint alig tudtam betelni a rózsaszín, piros, barackvirág, és lila különböző árnyalataiban játszó kisebb és nagyobb virágokkal teljesen beborított bokrokkal, amik igazán üde színfoltjai voltak a kertnek.

A part felé sétálva még egy kis büfét is találtunk, ahol jégkrémet, kávét, szendvicseket árultak. Az én lelki szemeim előtt pedig megjelent a tökéletes tó parton kávézgatós kép... Már épp megkaptam a cappucinomat, amikor a büfés néni mintha olvasott volna a gondolataimban angolul alig tudva figyelmeztetett, hogy  "Cup no to lake!". Nagyot mosolyogtam, lehet a homlokomra volt írva mire készülök éppen? Vagy szimplán csak sokan levitték már le a tópartra a kávéjukat és hagyták ott a csészét, amit aztán be kellett gyűjteniük...  

A kávézás után megnéztük még belülről is a templomot, ami igazán hangulatos volt az oszlopos kerengővel, a vizes kúttal és a hatalmas lombkoronájú fával. Majd visszasétáltunk az autóhoz és a hegyeket magunk mögött hagyva visszatértünk a szállásunkra Bergamoba.

Azt hiszem a Comó-i tó is egy olyan hely, ahova vissza kell még mennünk, mert ennyi nem elég belőle... Annyi csodás hely van még a tó körül, megannyi hangulatos kis település és hajókirándulás. Ízelítőnek ez tökéletes volt ez az egynapos látogatás, de bízom benne, hogy eljutunk még ide, hogy még alaposabban felfedezhessük ezt a mesés tavat.