Balatonparti parti - Boglári kilátások és Siófoki mókázás

A balatoni csapatépítőnk főhadiszállása Balatonboglárban volt, és annak ellenére, hogy itt szálltunk meg a Balaton parton és a kilátón kívül túl sok mindent nem volt alkalmunk tüzetesebben megismerni. Ennek ellenére kijelenthetem, hogy Balatonboglár szimpatikus kis település volt, és szívesen visszajönnék még ide a jövőben, hogy jobban megismerjem.


A szállásunk nagy pluszpontja volt, hogy a part mindössze pár percnyi sétával elérhető volt, így mikor péntek este megérkeztünk nem is kezdhettem volna más programmal, mint egy Balaton parti naplementés futással. Csodásak voltak a fények, ahogy és az északi parton magasodó hegyek mögé alábukó napkorong megszínezte az égboltot és a felhőket. A szabad strand nagyjából 1,5 km hosszan terül el a nagy fák hűs árnyékában, így praktikus választás kisgyerekeseknek, családosoknak a forró nyári napokon.









Boglárból túl sokat nem láttunk a kis kiruccanásunk alatt, de a gömb kilátót azért felkerestük, hogy gyönyörködhessünk a mesés panorámában. A parkolótól mindössze 10-15 perces gyalogút vezet az építményhez aszfaltozott úton. A belépő jelképes összeg, azt ha jól emlékszem 300 Ft volt. Tériszonyosok hátrányban, mert nem elég, hogy az ember messzire ellát, a lába alatt is élvezheti kilátást, ugyanis fém hálóból készültek a szintek és a lépcsőfokok is. Messziről igazán jól néz ki az építmény, nem sokszor találkozik az ember ilyen designsos kilátóval, de belülről szerintem inkább csak zavaró a fém szerkezet.











Vasárnap hazafelé menet a kilátó után belefér még a programba a Siófoki fordított ház is. Bevallom őszintén én elég szkeptikus voltam, és nem értettem mi lehet ebben olyan jó, hogy 900 Ft-ot kifizessünk érte fejenként... De mivel nem vagyok semmi jónak az elrontója, ezért nem ellenkeztem, és bementem a többiekkel. És milyen jól tettem! Amíg nem próbálja ki az ember, addig szerintem nem értheti mi ebben annyira jó. Nem egyszerűen csak fejjel lefelé vannak a dolgok, és ettől vicces, ennyi azért nem ért volna meg közel 1000 Ft-ot. Attól sokkal több van ebben a "kiállításban", mint hogy egy házat a teljes berendezésével együtt a feje tetejére állítottak, és kicsit megdöntöttek. Ahogy  belép az ember az ajtón egyből mintha más dimenzióba kerülne. Az agyunk nem igazán tudja értelmezni ezt a fordított világot, ezért elveszítjük az egyensúlyérzékünket, támolygunk jobbra és balra és olyan érzésünk lesz, mintha most jöttünk volna egy jó buliból. Tényleg csak ajánlani tudom, mert igazán mókás program, a gyerekek talán még nálunk felnőtteknél is jobban élvezik ezt a mesebeli elvarázsolt helyet, ahol minden a feje tetejére állt.







Ha a Balaton déli partján jártok és nincs strand idő jó program alternatíva lehet a siófoki fordított ház. A balatonboglári Gömbkilátó panorámáját pedig érdemes szép időben megcsodálni két strandolás között, de biztos vagyok benne, hogy a naplemente is pazar lehet innen. 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Instagram

Üdv a világomban! ( :

Timi vagyok, természetkedvelő, lelkes (amatőr) fényképezőgép kattogtató.
A blogon a férjemmel, a #keménymag-gal, valamint a Béres-Péceli Tátra túra teammel tett külföldi és belföldi utazásainkról, túráinkról, olvashattok képes élménybeszámolókat.
Ha tetszik amit itt találsz és szeretnél értesülni a friss posztokról itt tudsz feliratkozni. -->