Azt hiszem nagyon gyorsan új hobbi szippantott magába, ugyan még csak két teljesítménytúrán vagyunk túl, de már most imádom ezt a mozgalmat. Múlt hétvégén voltunk a második ilyen rendezvényünkön, ami Kazincbarcikán került megrendezésre a Kazincbarcikai Természetbarát Egyesület szervezésében. Több táv közül választhattak az indulók, és mi is sokakkal egyetemben (szerintem a nagy többséggel együtt) a 20 km-es táv mellett döntöttünk. A 10 km kevésnek tűnt, a 30 km-es távon pedig nem egy volt a rajt és a cél állomás, ezért maradt a legkényelmesebb 20 km-es megoldás.
Borongós, ködös szombat reggelre ébredtünk, és fél 9 magasságában érkeztünk meg a barcikai sportpályára regisztrálni. A nevezés nem éppen volt zökkenőmentes (fél óránk ment rá), mert nem volt elég itiner, és jóformán egyesével nyomtatták a helyszínen, mert időközben elfogyott. Végül nagy nehezen sikerült mind a négyünknek rajtszámot kapni, és 9-kor indulhattunk is a túrára. A piros jelzésen indultunk el, és a városból kiérve az aszfalt útról letérve szinte egyből egy meredek erdei ösvénnyel találtuk szembe magunkat. Elég vádli gyilkos kis emelkedőt leküzdve értük el kb 2 km után az első számkódos igazoló pontot Ebecki-tetőn.
Itt nagyjából elértük a kör első legmagasabb pontját, a következő igazoló pontig már nem várt ránk komolyabb emelkedő. A piros sáv jelzést elhagyva, a piros négyzet jelzésen folytattuk tovább utunkat a második igazoló pontig, a Lófar tisztásig.
A második igazoló pontnál frissítő, és pecsét igazolás várt minket. Így a forró tea után új erőre kapva folytattuk tovább a túrát. Eleinte a főút mellett haladtunk a sárga körtúra jelzést követve, majd ismét meredek emelkedő várt ránk először irtásos, majd erdős részen. Egy kereszteződéshez érve a sárga sáv jelzést követtük tovább, és a harmadik igazolópontig hátralévő szakaszon helyenként lefagyott hóval, máshol pedig sártengerrel kellett megbirkóznunk. A harmadik és egyben utolsó számkódos igazoló pontot kb 16 km-nél találtuk a Bükk tetőn.
A Bükk már tetőről jóformán egyenes út vezetett lefelé végig a sárga jelzésen vissza egészen a sportpályáig helyenként kb bokáig érő sárban. A beérkezés igazolása sem ment sokkal gyorsabban, mint az elindulás, a szervezők nem igazán álltak helyzet magaslatán, de végül is ennyi problémánk legyen... Várakozás közben lekváros és zsíros kenyér majszolással üthettük el az időt, míg a sorban várakoztunk, hogy lejelentkezzünk. A túra teljesítéséért csoki, emléklap és kitűző dukált, így már fejenként háromra duzzadt itthon a kitűzőink száma... :)
Nem mondom, hogy ez volt életem legizgalmasabb túrája, ami a környezetet és a látnivalókat illeti, de nagyon jól éreztem magam, és teljesen új perspektívába került a túrázás, mint sport. Így, hogy nem volt veszett sok látnivaló nem volt nehéz tartani a tempót, de talán egyértelműen kijelenthetem, hogy az évnek ez az a szaka, ami a legkevésbé izgalmas. A hónak már szinte nyoma sincs, de a táj még szürke és kopár, a sártengerről meg inkább ne is beszéljünk... Kíváncsi vagyok mi lesz ha szép tavaszi idő és mesés panorámák várnak majd egy ilyen túrán. Akkor talán nehezebb lesz megállni, hogy ne álljak meg minden bokornál fotózni... Természetesen így is volt alkalmam fotózni, és nem kellett lemondanom semmiről (a pihenést kivéve :D).
A túra számszaki adatai:
A túra időtartama: 4 óra 40 perc volt
A túra hossza: kb 19 km
Szintemelkedés: kb 500 méter
Na de ugorjunk kicsit vissza az időben (tényleg nem kell sokat, mindössze pár hetet) az első teljesítménytúránkra, ami Bükkszentkereszten került megrendezésre a Zöld Sportok Clubja szervezésében január végén. Ott két távból választhattunk, 15 és 30 km, és mivel úgy döntöttünk a teljesítménytúrázást egyből egy futással kezdjük, így a 15 km-es távon neveztünk (ami nagy örömömre a leírásban már csak 13 km volt). Némi félelemmel, de sokkal inkább nagyon izgatottan indultam (indultunk) neki a futótúrának a Privát panziótól. Előtte kb 2 alkalommal voltunk terepen futni, nem is tudom mit gondoltam, amikor erre vállalkoztam, de egy percre sem bántam meg ezt az eszement ötletet. Nem fogok hazudni, már az első 4 km-en kétségbe voltam esve, és azt fontolgattam visszafordulok, pedig eleinte egy sima kétsávos aszfalt úton haladtunk, igaz enyhe hófúvásban és szembe szélben, ami nem használt a motivációmnak. Azonban az első igazolópontnál, Hollós tetőnél a 4. km végén még a nap is kisütött kicsit. Ez, és a következő kb 2 km-nyi lejtő azonban órási löketet adott, és nagyon imádtam. Az örömöm kb a 6. km-ig tartott, innen a Lófő tisztás, majd a IV. Béla emlékmű felé haladtunk tovább, és idő közben újra elkezdett esni a hó is, végül ugyanazon az aszfalt úton értünk vissza a fogadóhoz, amin elindultunk. Hihetetlen boldogsággal töltött el beérni a célba, és átvenni az oklevelet, rettenetesen büszke voltam magamra, hogy nem adtam fel, és végigcsináltam. Közel sem futottuk végig a távot, ami természetesen rajtam múlt... De még így is rettenetesen büszke voltam magamra a teljesítményemért. :) Álmomban sem gondoltam volna, hogy a futó szintidőn belül teljesítjük a túrát, de sikerült. Erről túráról azonban mindössze pár telefonos kép van, amit kicsit sajnálok, de csak nem rohangálok órási fényképezőgéppel a nyakamban... Így bár kicsit frusztrált, de el kellett engednem a fotózás élményét... De hát valamit valamiért. :)
A túra számszaki adatai:
A túra hossza: kb 13 km
Szintemelkedés kb 300 méter
Remélem talán más is kedvet kapott egy teljesítménytúrához, mi már ki is néztük a következő áldozatunkat, március 15-én a Népek tavasza 28 km-es távját ...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése