Székelykő körtúra

Erdélyi "vakációnk" utolsó előtti napján ismét túráztunk. Azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy ezt a kirándulást vártam a legjobban az egész utazásban. Izgatottam tervezgettem mi fér bele a hosszú hétvége programjába, és csak bízni tudtam benne, hogy a körülmények megfelelőek lesznek Székelykő meghódítására. 


Mint kiderült tordai szállásunk elfoglalásakor a szállásadónk idegenvezető, ezért gyakran visz csoportokat Európa szerte és még túrázni is szeret. Sőt mi több Székelykőt többször is megjárta már a vendégeivel, ezért én kapva kaptam az alakalmon és kikértem a véleményét a tervezett túránkkal kapcsolatban. Ő pedig nagyon kedvesen elmondta szerinte merre menjünk fel és hol jöjjünk le, valamint még egy térképet is kölcsönadott, hogy könnyebben tudjunk tájékozódni. Megkérdeztük őt a medvékről is, de megnyugtatott minket, hogy errefelé nem kell tőlük tartani, az egész régióban mindössze kb 10 medve ha van, és annak elég kicsi az esélye, hogy akár egyel is találkozzunk. Meg különben is a mackók 1400 méter felett érzik igazán jól magukat Székelykő pedig mindössze 1100 méter magas... Miután megnyugodtunk a programunk vadállati faktorával kapcsolatban, és arról is biztosított bennünket szállásadónk, hogy az időjárási körülmények is tökéletesek a csúcshódításhoz, mert rég nem esett eső, és másnap sem várható nyugodtan hajtottuk álomra a fejünket és készültünk lélekben az előttünk álló kb 5-6 órás, közel 700 méter szintemelkedést tartogató túrára.


Másnap reggel 10 óra körül érkeztünk meg Torockóra, és a faluban tett kis séta, és az elfogyasztott finom kávé után kb fél 11 körül vágtunk neki a kék kereszt turistajelzésnek, ami a kocsmával szemben, a templom mellett halad ki a faluból, hogy a Nagy-árkon keresztül vezesse a lelkes kirándulókat a fehér házikók mögött méltóságteljesen magasodó Székelykő csúcsára.






Az út eleinte lankás doboldalban kanyarog felfelé, már-már elhisszük, hogy nem is lesz ez olyan fárasztó, de a sziklafal aljához érve sajnos be kell látnunk, hogy az igazi nehézségek, csak innentől következnek. Komoly odafigyeléssel kell felfelé haladnunk hatalmas sziklákon egyensúlyozva és ügyelve arra, hogy el ne indítsunk egy kisebb kőlavinát egy óvatlan, rossz lépéssel veszélyeztetve ezzel a mögöttünk jövők testi épségét.  







Ugyanakkor a szemünk elé táruló pazar látvány kárpótol a fáradtságainkért. Ha elfogyott a a lendület csak meg kell állnunk, fordulnunk és máris gyönyörködhetünk a mesés tájban, ami minden egyes megtett méterrel más és más arcát mutatja nekünk.








Ahogy távolodunk a falutól, és fáradságos munkával jutunk egyre feljebb a hegyoldalon úgy válik egyre hihetetlenebbé a panoráma a falu egyre apróbb házaival, a szemközti hegycsúcsokkal és a meredek sziklafallal a lábunk alatt. Nekünk kisebb pihenőket beiktatva kb két óránkba telt a faluból feljutni az árok tetejéig. Viszont amikor felértünk tartottunk egy nagyobb sziesztát, elfogyasztottuk az ebédre csomagolt szendvicseinket és  a fűben fekve élveztük az arcunkat simogató forró novemberi! napsütést. Az időjárás egyszerűen hihetetlen volt, november elejét írtunk, és szinte mindenki rövidnadrágban és pólóban túrázott, sőt egyesekről még a póló is lekívánkozott a nagy melegben...





A nyergen tett nagyobb pihenő után a kék kereszt jelzésen indultunk tovább Székekykő csúcsára, ami innen már tényleg gyerekjáték. A csúcson két kő oszlop jelzi a a legmagasabb pontot, amik a leírások szerint mindig más színben pompáznak attól függően, hogy a magyar, vagy a román turisták az aktívabbak-e éppen az átfestését illetően. Mikor mi ott jártunk akkor épp piros-fehér-zöldbe öltözve várták, hogy megörökítésre kerüljenek a csúcshódítók által. Arra mondjuk kíváncsi lennék ki az a nagyon lelkes, aki felcipeli ide a festékes vödröket, hogy átfesse ezeket a nem éppen kicsi oszlopokat... 





Miután megcsodáltuk innen is a kilátást visszafordultunk a nyereg felé, hogy kimenjünk a szemközt lévő Vár-sziklára is, ahova nem vezet jelzett út, de a kijárt ösvényt követve a lankás emelkedőn könnyen fel lehet kapaszkodni ide is. 










A Vár-sziklától elbúcsúzva a piros jelzést követve, sűrű erdős részen ereszkedtünk vissza a faluba. A lehullott tengernyi levél azonban rendkívül megnehezítette a dolgunkat a meredek hegyoldalon. Éppen ezért az út első fele elég megterhelő volt a térd számára, és ha ez nem lett volna elég, akkor még akadt olyan szakasz is, ahol jóformán csak fenéken csúszva lehetett túljutni, a meredekségnek köszönhetően.








A sűrű erdőből kiérve egy lankás mezős részen kerültük meg a hegyoldalt, és érkeztünk vissza a faluba. Mivel több leírás is azt tanácsolta semmiképpen se hagyjuk ki az áfonya pálinkát, így egy üveg jó hideg hargitai sör és egy presszó kávé kíséretében természetesen én is elfogyasztottam ezt az emblematikus erdélyi finomságot. És még egy jó nagyra nőtt kedves kutyus társaságát is élvezhettem közben, aki olyan boldog volt, hogy jóformán az ölembe csorgatta a nyálát, mikor simogattam.



 A túra számszaki adatai:

Túra időtartama: nekünk kb 6 óra volt pihenőkkel
Túra hossza: kb 8 km
Szintemelkedés: kb 700 m


Nem mondom, hogy könnyű kis túra volt Székelykőre feljutni, de mindenképpen kihagyhatatlan, ha erre jár az ember. Több kisebb-nagyobb pihenővel szerintem simán teljesíthető átlagos erőnléttel is ugyanis, a kisgyerekektől kezdve az idősebb korosztályig mindenféle emberrel találkoztunk odafent annak ellenére, hogy több száz méter szintkülönbséget kell leküzdeni a túra során. A kitartáson kívül azonban nem igényel más képességet és képzettséget a hegyre való feljutás, úgyhogy hajrá-hajrá, mindenkinek csak ajánlani tudom.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Instagram

Üdv a világomban! ( :

Timi vagyok, természetkedvelő, lelkes (amatőr) fényképezőgép kattogtató.
A blogon a férjemmel, a #keménymag-gal, valamint a Béres-Péceli Tátra túra teammel tett külföldi és belföldi utazásainkról, túráinkról, olvashattok képes élménybeszámolókat.
Ha tetszik amit itt találsz és szeretnél értesülni a friss posztokról itt tudsz feliratkozni. -->