Egynapos pihenés után kedden újra életre keltünk, és a változatosság kedvéért bicaj túrára indultunk. Nem igazán tudtuk mire vállalkozunk, ugyanis két éve bicajoztunk utoljára szintén nyaraláson. A háziaktól kértünk segítséget hol bérelhetünk bicajt, és a Hotel Lemontgardent ajánlották a kikötőnél. 100 kuna volt egy terepbicaj bérlése 8 órára, ami nem mondható olcsónak, de kétségkívül jó kis program volt két keréken körbejárni a környéket. Így nyugodt szívvel mondhatom, hogy megérte.
Délelőtt 11-kor sikerült is útnak indulni. Persze, hogy a legnagyobb melegben, mikor máskor… Béreltünk két bacajt, még csinos bukósisakot is kaptunk, és Supetar felé indultunk el. Egy ideig kedves aszfalt út vezetett, ami egy idő után átváltott a tengerpart melletti zúzalékos útra, majd olíva ültetvények között kanyargó földútra. Na nekem már itt nehézségeim voltak, de igyekeztem magam túltenni rajta. Az olívaligetből kiérve egy rövid szakaszon a főúton kellett tekernünk, de ez mindössze pár percet vett igénybe (szerencsére, mert elég félelmetes volt), és már meg is érkeztünk Supetárba. A kikötőben pihentünk egy kicsit, megettük a tízóraira csomagolt szendvicsünket, és lélekben felkészültünk a még hátralévő útra. Mert az igazi nehézségek csak ezután következtek…
Supetar után bizony zömében emelkedő szakaszok következtek. Körülbelül Splitska felé félúton álltunk meg egy újabb pihenőre, ezúttal egy strandon fürdéssel egybekötve, hogy utána ismét újult erővel vághassunk neki a tekerésnek. Kedves kis partszakasz volt ahol megálltunk annak ellenére, hogy elég sokan voltak (ami a képen nem látszik). És igazán jólesett az a kis frissítő fürdés, a már akkor fájó combjaimnak. A partról pedig pont a szemközt lévő Omisra láthattunk rá, ahol már többször is nyaraltunk, így igazán kedves emlékek jöttek elő a lustálkodás közben.
Splitskában újabb pihenő következett víz vásárlással és egy kis városnézéssel egybekötve. A vizünk elég durván fogyott nagy melegben, ezért többször is kellett boltot keresnünk, hogy feltankoljuk a készleteinket. A hideg víz kellőképpen felfrissített, szinte az egész 1,5 litert be is nyakaltuk egyből. Splitska nem túl nagy város, igazából jóformán egy kis öbölből állt az egész, egyik oldalán pálmafákkal szegélyezve, ezért túl sokat nem időztünk itt azon kívül, hogy pihentünk egy kicsit.
Splitska után az utolsó megállónk Postira volt, itt újabb pihenés és egy kis parton árnyékban hűsölés következett. Majd fejben osztottunk szoroztunk és arra jutottunk, hogy lassan el kell indulnunk visszafelé, hogy ne fussunk ki az időből. Hazafelé sem volt gyaloggalopp az út, mert voltak visszafelé is bőven emelkedő részek, de a visszafelé út valamivel gyorsabban ment. Nagy meglepetésünkre már 5-fél 6 körül vissza érkeztünk Sutivanba, de kb annyi erőnk maradt, hogy együnk egyet a városban és hazasétáljunk.
A túra vége 32 km lett, és 400 méter szintemelkedés, ami valószínűleg meg sem kottyan annak, aki rendszeresen bicajozik. Minket viszont elég rendesen igénybe vett a nagy melegben, és a tűző napsütésben. A tanulság, hogy legközelebb maximum az Alföldön tekerünk, ahol nincs egy hupli sem... :D Annak ellenére, hogy rendszeresen futunk és túrázunk nagyon megerőltető volt a bicajozás, pedig azt hittem, hogy jobban fogjuk bírni. Mondjuk attól biztos jobban bírtuk, mint két éve, de közel sem olyan jól, mint szerettem volna... Ettől függetlenül nagyon élveztem, hogy ilyen aktívan töltöttük a napot, és bár nagy összegekben mertem volna fogadni rá, hogy minimum kétnapos izomláz követi majd ezt a mókát másnap semmi bajunk nem volt.
Szerdán, csütörtökön strandoltuk, mert csak ki kellett azért pihenni a fáradalmakat... Csütörtök este aktivizáltuk magunkat újra és vacsora után indultunk el Milnába egy kis városnézésre. Épp naplementekor érkeztünk meg, így csodás látványban lehetett részünk ahogy kiszálltunk a kocsiból kikötőnél. Milna igazi kikötőváros, rengeteg kisebb-nagyobb hajóval. Jóval nagyobb és mozgalmasabb település hatását kelti, mint Sutivan, és sok beülős hely sorakozik egymás mellett a parton. Igazán pazar volt a naplemente a kikötőből, ahogy az egymást érő hajók árbócai között egyre kevésbé kandikál ki a nap a szárazföld mögül.
A Milnában tett jó nagy séta és naplementében való gyönyörködés után Supetarba mentünk bevásárolni, mert már fogytán voltak a készleteink, és ha már ott voltunk sétáltunk egyet ott is a belvárosban. Még nagyobb élet volt a városban mint napközben, és rengeteg macska! Pajtiztam is párral, mert voltak túl szívbajosak, és nem zavartatják magukat az emberek közelségétől.
Az estét, inkább éjszakát Sutivanban zártuk egy sétával, és ismét elég fáradtan dőltünk be az ágyunkba aludni...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése