Muranoból kb fél órányi hajókázás után érkeztünk meg Buranoba, amit a legszemléletesebben a "ponyland" jelzővel tudnék illetni. Emlékszem ezt írtam a barátnőimnek: "Rainbow Dash hazatért!", a sok színes háztól és szivárványszínű utcától teljesen olyan érzésem volt, mintha az én kicsi pónim rajfilmbe csöppentem volna...
Kicsit azért van abban valami fura, hogy emberek tömege érkezik ide azért, hogy olyan házakat fotózzon, amiben más halandó emberek élik a mindennapjaikat... Elképzeltük hogy milyen lenne, ha a mi házunk előtt lenne ilyen tumultus, és fotózgatnák az éppen száradó fehérneműinket... Hát elég groteszk az elképzelés, de itt ez persze mindennapos, és gondolom már megszokták az itt élők, hogy az internet tele van a házaikról készült képekkel. Mindenesetre vicces, ahogy a sok turista (természetesen fiúk és lányok vegyesen) pózol a színes házfalak előtt, azzal a reménnyel, hogy útitársuk (vagy éppen egy vadidegen) elkattint róluk egy jól sikerült insta képet.
Eszünkbe jutott az is, hogy vajon arra engedélyt kell kérni, ha az ember át akarja festetni a házát???!!! Vagy esetleg bosszankodik, ha egy rózsaszín ház mellett lakik és uram bocsáss ő is olyat szeretne, de nem lehet, mert két egyforma színű ház hogy nézne ki egymás mellett... Ilyen, és ehhez hasonló magasröptű gondolatokat megvitatva sétáltunk egy nagyot a szigeten a szikrázó napsütésben. Majd mikor már kicsit elfáradtunk a megtett kilométerektől és a persze a melegtől egy jéghideg Aperol Spritz társaságában frissültünk fel egy helyi "krimóban".
Olaszországi utunk sajnos ezzel a nappal végéhez ért... Pedig még legalább ennyi időt el tudtam volna itt tölteni, és túrázni egy nagyot a Garda tónál, várost nézni Milánóban vagy felnézni Júlia erkélyére Veronában, és még napestig sorolhatnám... Most "csak" ennyi jutott nekünk az olasz csizmából, de bízom benne, hogy nem ez volt az utolsó látogatásunk...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése