Őszi Fotós túra Medvesen

A szuper hangulatban telt tavaszi túra után nem volt kérdés, hogy ősszel is ott kell lennünk a Novohrad-Nógrád Geopark  által szervezett medvesi fotós túrán. Ismét jó társaság jött össze, és  mindenki nagyon jól érezte magát, én legalábbis mindenképpen. Szilárdék ismét rendkívül izgalmas és változatos programot állítottak össze meseszép helyszínekkel.



Péntek este érkeztünk Salgótarjánba, de a szállás felé menet megálltunk a rónafalui kilátónál megcsodálni a naplementét. A lenyugvó nap ezernyi színnel festette meg az eget, és nem győztünk gyönyörködni a lila és rózsaszín megannyi árnyalatában pompázó varázslatos égboltban.






Másnap korán indult a reggel, ugyanis még hajnali hat előtt találkoztunk Rónafalu határában, ahonnan gyalog indultunk Szilvás-kőre, hogy ott érjen minket a napfelkelte. Nagy szerencsénk volt, ugyanis szép tiszta volt az ég, és így ismét csodás élményben lehetett részünk. 









Napfelkelte után lehetőség nyílt több helyszínen is fotózni, keresztülsétáltunk a Bazaltszurdokon, megnéztük a Szilvás-kői bazaltomlást alulról is, valamint  kis-Szilvás-kőt. A megannyi őszi színbe öltöző, napfényben fürdő erdő látványa meseszép volt, és rengeteg remek témát szolgáltatott a résztvevők számára.  






















Délben indultunk vissza az autókhoz, így visszafelé nappali fényben is megcsodálhattuk az erdő azon részét, ahol reggel csak sötétben tapogatóztunk. Az eresztvényi Látogatóközpontba vezetett az utunk, hogy a finom ebédtől és egy jó kávétól újult erőre kapjunk a további programhoz.






Az ebéd és egy kis csendes pihenő után ismét autóba szálltunk és a Salgói vár parkolójához kocsikáztunk. Innen először Boszorkánykőre sétáltunk, majd a várba, ahonnan lehetőségünk nyílt a naplemente fotózására.



























Ismét remekül éreztük magunkat, és remélem rendszeres lesz ez a kezdeményezés, mert a Karancs-Medves környéke meseszép, és biztos vagyok benne, hogy rengeteg szebbnél szebb látnivalót nem volt még alkalmunk megcsodálni... :)

Jártatok már ezen a vidéken?

2 megjegyzés:

  1. Milyen kamerát használsz? Gyönyörűek a képeid!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :) Cannon 600D vázam van és az esetek többségében Canon EF 24-105mm f/4L IS USM objektívet használok. :) De az alap objektívet is szeretem, mert annak például nagyobb a látószöge és kisebb a fókusz távolsága. Szóval vegyesen szoktam használni mind a kettőt attól függően mikor melyik praktikusabb az adott témára.

      Törlés

 

Instagram

Üdv a világomban! ( :

Timi vagyok, természetkedvelő, lelkes (amatőr) fényképezőgép kattogtató.
A blogon a férjemmel, a #keménymag-gal, valamint a Béres-Péceli Tátra túra teammel tett külföldi és belföldi utazásainkról, túráinkról, olvashattok képes élménybeszámolókat.
Ha tetszik amit itt találsz és szeretnél értesülni a friss posztokról itt tudsz feliratkozni. -->