Krakkó látnivalói - Nedec vára


A vasárnapi-hétfői program terv Krakkó volt. Voltunk már itt egyszer három éve, amikor a barátnőm erasmuson volt kint, de mivel nagyon szép város, és akkor inkább Krakkó környékére koncentráltunk (Auswich, sóbánya), ezért visszatértünk. 1,5 napot terveztünk itt tölteni, körbejárva az óvárost, a Wawlet, Jagello Egyetem parkját és a zsidó negyedet. Mivel jártunk már itt ezért elég gyakorlottan közlekedtünk, nagyjából tudtuk mi hol van, így ezt a kört pár óra alatt sikerült megtennünk... :D Úgyhogy a nap hátra levő részében ettünk egy jót, söröztünk, ejtőztünk a parkban és bámészkodtunk a főtéri forgatagban.




A harmadik nap végén a sok sétától (napi átlag 20 km-t mentünk) úgy kifáradtunk, hogy 8 körül hazaérve a szállásunkra egyből kidőltünk és el is aludtunk. :D




























Hazafelé

Mivel vasárnap mindent megnéztünk, amit meg szerettünk volna Krakkóban, ezért úgy döntöttük hétfőre valami más programot találunk ki. Zakopane volt a terv, vissza is mentünk, de sajnos pocsék idő volt ott, így elvetettük, hogy a lanovkával felmenjünk a Kasprowy Wierch csúcsra, ezt meghagyjuk egy következő kirándukásra. Nedec felé vettük hát az irányt, ahol egy szép kis váracska található, de hétfő lévén az meg zárva volt... Így inkább elindultunk hazafelé, hogy még emberi időben megérkezzünk. Jó döntés volt, mert így láthattam világosban is azt a tájat, ahol kifelé menet meghalni készültem. :) Színpompás volt az őszi erdő a kanyargós utak körül.







Voltatok már Krakkóban?


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Instagram

Üdv a világomban! ( :

Timi vagyok, természetkedvelő, lelkes (amatőr) fényképezőgép kattogtató.
A blogon a férjemmel, a #keménymag-gal, valamint a Béres-Péceli Tátra túra teammel tett külföldi és belföldi utazásainkról, túráinkról, olvashattok képes élménybeszámolókat.
Ha tetszik amit itt találsz és szeretnél értesülni a friss posztokról itt tudsz feliratkozni. -->