Még tavasszal volt alkalmunk pár napot Lőcsén tölteni, azóta várat magára ez a poszt... Na jó a pár napot tölteni kifejelzés azért erős túlzás, mert lényegében csak itt volt a szállásunk a Szlovák Paradicsomban és a Tátrában tett túránk során, de szerencsére volt alkalmunk kicsit a megismerkedni a várossal is. Ha többre nem is futotta, de sétáltunk egyet a történelmi óvárosban és a Mária hegyen lévő Mária templomot is meglátogattuk ott tartózkodásunk során.
Lőcsére úgy esett a választásunk, hogy a Szlovák Paradicsomba tett túrához hol lenne a kerestük a legideálisabb szállást. A rövid kutatás után arra jutottunk Lőcse megfelelő kiinduló pontja lehet más napok kirándulásainak is, és nem utolsó sorban a város nevezetességeit is fel tudjuk fedezni 1-1 délután alatt.
Engem már a város felé közeledve is lenyűgözött a látvány, ami az úton fogadott minket. Igazán kellemes, hangulatos kisváros összhatását nyújtotta a látkép, amit megpillantottunk. A városban magasodó tornyok, a terrakotta háztetők sokasága és a város szélén emelkedő dombon álló templom igazán impozáns képet festettek. Nagypénteken délután érkeztünk a viszonylag hosszú út után Lőcse városába, és egyből egy kis óvárosi sétával és egy finom vacsorával kezdtük a várossal való ismerkedésünket.
Igazán hangulatos hatást keltenek a város vidám, színes, dekoratív épületekkel övezett utcái. Elhaladtunk a Városháza és a Szent Jakab Templom mellett is, utóbbi viszont sajnos zárva volt, így sajnos nem tudtuk megtekinteni a világ legmagasabb faoltárát. Kisétáltunk egészen az óváros várfaláig, és emellett andalogva tértünk vissza újra a központba, hogy keressünk egy szimpatikus éttermet, ahol megvacsorázhatunk. A választásunk végül a Hotel Uleva éttermére esett, ahol egy igazán finom juhtúrós sztrapacskát fogyasztottunk el természetesen egy jó barna sör kíséretében.
A szombati túra után Lőcsére visszaérve volt még időnk egy kisebb kirándulásra, így amellett döntöttünk, hogy autóval felmegyünk a Mária hegyre és megnézzük az ide épült kegytemplomot, a Mária hegyi Sarlós Boldogasszony Bazilikát. A templom egyébként gyalog is megközelíthető, de a kellemesen hosszú túra után egyszerűbb megoldásnak tűnt autóval érkezni ide. A dombról remek kilátás nyílik a városra, nem is győztünk gyönyörködni az elénk táruló pazar panorámában.
Végül úgy döntöttünk ketten gyalog térünk vissza a szállásra, amíg a férjem visszaviszi az autót. Így egy kellemes kis sétával koronázhattuk meg még az aznapi túrát a fákkal szegélyezett nagyjából 1,5 km hosszú zarándok úton.
Ha a környéken jártok semmiképpen se hagyjátok ki ezt a mesés kisvárost, 1-2 órás programot mindenképpen megér a hangulatos óvárosban és a Mária hegyen tett kellemes kis séta.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése