Napkelte Három-kőn

Mindig sóhajtozva nézegetem Attila bükki napfelkeltés fotóit a Facebookon. Szombat-vasárnap délelőtt, amikor amikor mi még csak ébredezünk, ő már letudta a hétvégi túráját és tölti fel a legújabb képeket... Már rég elterveztem, hogy egyszer ha törik ha szakad rávesszük magunkat a koránkelésre és elmegyünk vele, hogy élőben is átélhessük ezt a csodálatos látványt. Múlt vasárnap a 40-50 centi hó leesése után el is jött ez az alkalom, amikor hősiesen felkeltünk hajnali negyed 4-kor. Negyed 6-körül már a Bánkúti Fehér Sas panziónál voltunk, hogy megkezdjük kb két órás túránkat a vaksötétben, hogy napkeltére odaérjünk Három kőre. Az élmény fantasztikus volt, az út viszont elég fárasztó, a nagy hó és sötét miatt, de kétségkívül megérte a fáradtságot. Nem mondom, hogy kicsit sem aggódtam, amikor a fiúk kifejtették, hogy amúgy a Bükkben élnek farkasok, de elhessegettem a félelmeim és inkább arra koncentráltam, hogy ne törjem ki a bokám a keskeny néhol alig kitaposott ösvényen.  Negyed 8 körül érkeztünk meg a célállomásra és csodálhattuk meg a lélegzetelállító színekben pompázó napfelkeltét. Visszafelé pedig szikrázó napsütésben sütkérezhettünk a néhol térdig is érő ki nem taposott hóban. Mire a kocsihoz értünk délben a parkoló már tele volt turistákkal, pedig reggel a miénk volt az egyetlen autó a panzió előtt.

































Köszönjük a fantasztikus élményt Attilának, de reményeim szerint nem ez volt az utolsó ilyen alkalom. :) Ha még több csodás képet szeretnétek látni a Bükk-ről, akkor látogassatok el az oldalára.



Ki vetemedne ilyen korai túrára?

7 megjegyzés:

  1. Csodaszép lehetett a képekből ítélve is. Gyönyörű képek, tetszik az a hegyvidék.

    VálaszTörlés
  2. gyönyörű képeket készítettetek, szégyenemre legyen szólva, én képtelen lennék ilyen korán kelni egy napfelkeltés túráért. ha a tengerpartra autózunk, az más! :D de egy téli, hideg, havas túráért, never ever. :D

    VálaszTörlés
  3. Á, én biztos nem, hiába szépek a képek.

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörű-szép, de tuti h nem tudnék felkelni ennyire korán :D

    VálaszTörlés
  5. Tavasszal mehetnénk együtt ;)

    VálaszTörlés

 

Instagram

Üdv a világomban! ( :

Timi vagyok, természetkedvelő, lelkes (amatőr) fényképezőgép kattogtató.
A blogon a férjemmel, a #keménymag-gal, valamint a Béres-Péceli Tátra túra teammel tett külföldi és belföldi utazásainkról, túráinkról, olvashattok képes élménybeszámolókat.
Ha tetszik amit itt találsz és szeretnél értesülni a friss posztokról itt tudsz feliratkozni. -->