Csehországi kirándulás 1. rész - Várak

Az október 23-adikai hosszú hétvégén Csehországba és Ausztriába utaztunk el párommal kicsit kikapcsolódni. Bár pihenés nem nagyon volt, minden nap több kilométert sétáltunk a városnézésnek hála. A fő célpont Prága és Bécs voltak, De Prága felé és Prágából Bécsbe tartva is megnéztünk pár szép kis cseh települést. Ezekről a kisebb településekről hoztam most nektek egy képes beszámolót. A következő posztban pedig Prágáé a főszerep.




Kutná Hora

Első állomásunk Prága felé menet Kutna Horá volt. 1995-ben Kutná Hora a világörökség része lett. Kutná Hora északi része Sedleč, ahol a 19. században František Rint a Ciszterci osszáriumot hátborzongató művészeti alkotássá alakította át.  Koponyák és combcsontok fűzére lóg a boltíves plafonról, míg középen egy hatalmas, az emberi test valamennyi csontját magába foglaló csillár, amelyben minden csont legalább egyszer előfordul. Csonthalmokból álló négy óriási piramis foglalja el a kápolna négy sarkát, míg az oltárt keresztek, kelyhek és szentségtartók díszítik. Még a Schwarzenbergek csontokból készült címere is elkészült – megfigyelhető rajta egy holló, amint éppen egy török szemét vájja ki, ami a Schwarzenberg család egyik ijesztő jelképe.











Természetesen ajándék bolt is található az Osszárium közelében, hol koponyás, csontvázas és egyéb  ajándéktárgyakat vásárolhatnak a betérők.


Karlštejn vára

Csehországi utunk 3. napján Az egynapos Prágai vársonézés után látogattunk el Karlstejnbe Prágától kb 30 kilométerre, ahol egy rendkívül jó állapotban lévő vár magasodik a  kis falu fölé.
A békés vidéki környezet csodás rálátást nyújt Karlštejn várának elképesztő külsejére. Karlštejn Csehország legjelentősebb vára, s egyúttal a cseh királyság egyik jelképe. A várat a szögletes Nagy torony uralja az 1357 tavaszán felszentelt Szent Kereszt-kápolnával.





A kilátás tényleg csodaszép a várból az első képen lévő úton mentünk felfelé a várba, míg a második képen látható úton jöttünk lefelé.






A felfelé vezető úton végig árusokkal, kis kocsmákkal, vendéglőkkel  találkozhatunk.






Tábor

Prágából Bécs felé tartva is megnéztünk három szép kis cseh települést, az első megállónk Tábor volt. Prágától délre található Tábor, a husziták által alapított városka. A település nevét a Bibliában említett Tábor hegyéről kapta,. 1420-ban alapították a táboriták, a husziták mozgalmának radikális képviselői. 



A templomtoronyba is felmásztunk, ahonnan szép kilátás nyílt a település főterére. A toronyban pedig a jegyszedő bácsi árulta a portékáit, érmeket, bélyegeket és egyéb apróságokat. 






Hluboká vára Schwarzenbergek kastélya

Második megállónk Hluboká vára volt, ami a Moldva felett helyezkedik el festői környezetben. Az 1563-as évtől kezdték átépíteni reneszánsz stílusban. 1661-ben vásárolta meg a Schwarzenberg család, mely Közép- Európa egyik leggazdagabb családja volt. 1837-ben kezdték az angol Tudor stílus után neoreneszansz stílusban átépíteni. 1871-ben Rudolf főherceg helyezte el az utolsó zárókövet a második udvarban.A szarvasfejek kőből készültek,de eredeti agancsokkal. A fegyvertár előtt van Schwarzenberg Adolf szobra, aki 1598-ban visszavette Győrt a törököktől. E hőstettéért birodalmi grófi címet kapott, a címerbe egy török levágott feje is helyet kapott,amint egy holló vájja ki a szemét. 












A várhoz gyalogosan, kerekes "kisvonattal" és hintóval is felmehetünk. 


Természetesen itt sem maradhatnak el az árusok a kastély felé vezető úton.






Cesky Krumlov vára

Harmadik és egyben utolsó megállónk Cesky Krumlov volt, ahol a várárokban még mackó is volt. :) A Csehköztársaság második legnagyobb várkastély komplexuma a Közép-Európa legjelentősebb műemlékei közé tartozik. A vártorony a körülötte álló épületekkel a város egyik domináns részét alkotja. A 13.századi, eredetileg gótikus vár a 14.században szétterjed és a 16.században reneszánsz formában átépítődik. A kastély termek mellett, melyeket két útvonalon tekinthetnek meg, olyan történelmi ínyencségek vannak kínálva, mint Český Krumlov gazdag történelem és művészeti szépség szimbóluma a vártorony a 17.századból származó barokk várkert, vagy a barokk színház, amely a kifejlett barokk színpadot jellemzi Českém Krumlov kastélyában. A világ egyik kitűnő álapotban megtartódott barokk színházáról van szó.  A medvék a várban az utolsó Rožmberk urak uralkodása idejétől vannak nevelve. Az árok fölött, melyben élnek, nemcsak a gyerekek szeretnek megállni.




Itt is csodás kilátás nyílt a városra.












Nagyon hangulatos kis macskaköves utcácskákban sétálgathatunk a vár körül.





És a kedvenceim a csehországi útról...

A telefonnal "szelfibottal szelfiző" távolkelti  túristák... Esküszöm mindenütt ott voltak... Szerintem osztódással szaporodtak.


A másik kedvenceim pedig azok a szintén távolkeleti párok, akik úgy döntöttek, hogy Csehországban egy várban esküdnek meg (vagy csak ott készíttetik el az esküvői képeiket) Prágában két nap találkoztunk ilyennel, és Karlstejnben is láttunk egy párt.


Hogy tetszett a beszámoló? Voltatok már valamelyik helyen?

13 megjegyzés:

  1. Kicsit elborzadtam a csontvázas képeken.. szerintem ízléstelen és elég szörnyű, hogy a világörökség része.
    De ez csak egy egyéni vélemény!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem kifejezetten tetszett, de nyilván nem vagyunk egyformák. :) De kicsit tényleg morbid dolog, de ha ettől elvonatkoztat az ember, akkor meg lehet benne látni a szépséget. :)

      Törlés
  2. Nagyon hangulatos képeket csináltál! Simán elférnének egy utazási iroda katalógusában :)

    VálaszTörlés
  3. Nekem a csontos, koponyás tetszik a legjobban!

    VálaszTörlés
  4. Szelfibot nekem is kellene, milyen jó ötlet! :)
    Gyönyörű tájakon jártatok, tetszenek a képek.
    A csontvázas kastély ijesztő. :O

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Hát igen praktikus doolog ez a selfie bot, de az én telóm még buta hozzá. :D Nincs rajta első kamera.

      Törlés
  5. ahh,ezekre a helyekre el kell, hogy jussak egyszer én is :)

    VálaszTörlés
  6. Imádom a cseh várakat, kastélyokat, na és persze Prágát is. Hluboká és Český Krumlov tervben vannak a következő évre. Nagyon szép még Lednice is, nézd meg, nincs messze.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha legközelebb arrafelé járunk felkerül a listára. Köszönöm szépen! :)

      Törlés
    2. Ezt is figyelmedbe ajánlom - hajózás a Baťa (ejtsd Batya) csatornán:

      http://slovakia.travel/hu/hajozas-a-bata-csatornan

      Törlés

 

Instagram

Üdv a világomban! ( :

Timi vagyok, természetkedvelő, lelkes (amatőr) fényképezőgép kattogtató.
A blogon a férjemmel, a #keménymag-gal, valamint a Béres-Péceli Tátra túra teammel tett külföldi és belföldi utazásainkról, túráinkról, olvashattok képes élménybeszámolókat.
Ha tetszik amit itt találsz és szeretnél értesülni a friss posztokról itt tudsz feliratkozni. -->