Az utóbbi időben kicsit (nagyon) sok a meló a unkahelyemen,
és lassan többet vagyok a cégnél, mint otthon, így nagyon kapóra jött a négy
napos húsvéti hosszú hétvége, amit nem is töltöttünk tétlenül. Kikapcsolódás
gyanánt Ausztriába, Salzkammergut régióba utaztunk, ahol csodás tájakat láttunk
rengeteg heggyel, tóval, kedves kis településekkel, és kellemes túrázgatással, városnézéssel töltöttük
el a négy napot.
2017. április 28., péntek
2017. április 19., szerda
Kora tavasz a Bükki köveken
Még március elején volt alkalmunk két hétvégén is a Bükkben túrázni egy kicsit. Az erdő sajnos még téli csupasz ruháját viselte, de az időjárás már kezdett egész jó lenni és akkor nyíltak a hóvirágok, és a leánykökörcsinek.
Első alkalommal Buzgókőre mentünk Szentlélektől, először a Látó köveket, majd Örvény követ érintve.
2017. április 12., szerda
Fotós túra Medvesen
A hétvégén fotós túrán vettünk részt a Novohrad-Nógrád Geopark szervezésében a Tarjáni hegyekben, ahol két felejthetetlen napot töltöttünk csodás tájak felfedezésével és fotózással. A két fantasztikus túravezetőnknek, Szilárdnak és Balázsnak köszönhetően pedig a hétvége minden percét imádtam, mert amellett hogy elkalauzoltak minket ezekre a lenyűgöző szépségű helyekre beszámolóikból betekintést nyerhettünk a táj élővilágába is.
![]() |
Kép forrása - Drexler Szilárd |
2017. április 3., hétfő
#keménymag a Zemplénben
A bolondok napját a Zemplénben töltöttük a #keménymaggal, meglátogattuk ugyanis a várandós barátnőnket ha a hegy nem tud menni Mohamedhez Mohamed megy a hegyhez alapon. Csodás napsütésben sütkérezős napot töltöttünk a szabadban. Egy kiadós beszélgetés és a Malomtanyában elköltött finom ebéd után mentünk kirándulni. Ellátogattunk Kőkapura, ahol egy békákban gazdag kellemes sétát tettünk a tó körül. Majd elautóztunk Vágáshutára, ahol megcsodáltuk a környező falvakra, hegyekre nyíló kilátást és a káprázatos naplementét. Igazán belopta a szívembe (szívünkbe) magát ezt a csodaszép táj, így biztos visszatérünk még túrázni is a közeljövőben.
Így készül a tökéletes insta kép, ami nem kerül ki instára... :D

És így az, ami ki is kerül... :D
Gyíkocska nagyon szelíd és fotogén volt. :)
Mindenhol találok macskát...